Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - Szécsény - – Davidovich Dina visszaemlékezése

a kérdést olvashattuk a csonttá aszott arcokról: „Ezúttal hová visznek?" Konvojunk új útja körülbelül egy fél délelőttön át tartott. Megállás után percek múlva leszedték a lakatokat, láncokat, és kiszállást parancsoltak. A sivár auschwitzi és krakkói panorámától eltérő kép tárult elénk. Lenyűgözött az őszi pompa. Ne felejtse el az Olvasó, mint született vidéki gyerek, zöld növényzet környezetében éltem, lelkemet feltöltötte a gyönyörű fák, a hulló levelek, az avarszőnyeg látványa. A hideg még mindig nem enyhült. Sorba állítottak, gyorsan megszámoltak, utána az egyik barakkba tereltek. Mindegyikünk kapott kabátot és pokrócot éjszakára. De meztelen, facipős lábunkat továbbra is fagyveszély fenyegette. Ezt követően ennivalót osztottak. Kevésbé volt rossz a szokásosnál. Híg lé főtt árpagyönggyel, meg némi zöldséggel és hússal. Hozzá egy szelet feketekenyér és egy kiskanálnyi vaj. Nem tudtuk a nevét annak a helynek, ahol ez a láger épült. Mindazonáltal megállapítottuk, hogy falunak vagy városnak kell lennie a környéken, mert a drótkerítés mögött, úgy 150 méterre, kiépített utat láttunk, számos járókelővel és jó néhány biciklistával. Sóvárogva gondoltam a boldog napokra, amikor Renée barátnőmmel biciklitúrát tettünk szülőhelyünk festői környékén. Összeszorult szívvel vágyakoztam az örömteli élet után, látva a szabad embereket, miközben én rabságban sínylődöm, teljesen bűntelenül, kizárólag azért, mert a zsidó hitet vallom. Eljátszogattam a gondolattal: „És ha madárrá változnék?" Úgy könnyen szállnék túl a drótkerítésen, ott teremnék, ahol akarok. A madár szabadon repülhet a széllel, senki sem kéri számon a tetteit. Bárcsak madárrá változhatnék! Önfeledten álmodoztam, nyitott szemmel. Észrevettem, a többi rabtársam is abba az irányba bámul, a lágeren túl terjedő látóhatárig. Ilyenkor létszükséglet álmodozással felrázni depresszióba süllyedt lelkünket. Biztosan minden társam - ki-ki a maga módján - ugyanarról álmodozott: a szabadságról, amelynek valódi értékét akkor méri föl az ember igazán, amikor elveszítette. Fogságban szabadságról álmodozni a legcsodálatosabb, legszomorúbb, leggyönyörűbb álom, amit láthat az ember. Ebben a koncentrációs táborban nyugalmasan telt az első napunk. Nem túl sok katona őrzött, nem úgy, mint Auschwitzban vagy Krakkóban. Szerencsére ide gázkamrák és krematóriumok sem épültek. Délután 6 óra körül, amikor a leáldozó nap már fakóra váltotta az ég színét, az SS-ek gyorsan végeztek a számolással, hiszen ők is dideregtek. Hét óra körül kaptunk kávét vacsorára, egy szelet kenyérrel és vajjal. Utána aludni küldtek. A hálóbarakk nedves volt és hideg. A durva takaró sem melegített, mivel zsákvászonból készült. Azért valamennyire védett az éjszakai fagyos hidegtől. Reggel 5 óra körül ébresztettek, megszámoltak, kaptunk feketekávét, egy szelet kenyeret és vajat. Utána újra sorakozó, munkára. SS-őrök kíséretében mentünk úgy 200 métert. Gyárépülethez értünk. Jó minőségű civil ruhába öltözött négy férfi várt ránk még odakint. Középkorúak lehettek. Leváltották SS-kísérőinket és bevittek az épületbe. A négy férfi udvariasan bánt velünk. A munkapadokhoz vezettek, némelyike lemezsajtoló gép volt. A Nővéremet egy kis asztalon álló géphez osztották. Anyámat velem együtt faládákkal és különböző méretű anyacsavarokkal teli, nagy asztal elé helyeztek. Egyik napon odajött a munkapadunkhoz egy felügyelő, és így szólt hozzánk: „Ez az üzem alkatrészeket készít, kis repülőgépekhez. Az önök feladata nagyság szerint osztályozni az anyacsavarokat, és a megfelelő ládákba rakni." A Nővérem más jellegű munkát végzett. Fémlemezeket lyukasztgatott a rábízott géppel. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem: ebben az üzemben minden munkafolyamatot ülve végeztünk, nyilvánvaló tehát, hogy a foglyokkal történő bánásmód bizonyos szempontból emberségesebbé vált. Nemrégen állapítottuk meg például a krakkói munkánk abszolút értelmetlen, terméketlen voltát, ahol a hegyre fölhordott köveket másnap visszacipeltük. Itt pedig csavarokat osztályoztunk, fémlemezeket lyukasztgattunk, szerintem teljesen céltalanul. Illetve, úgy látszik, a céljuk: bennünket bármivel munkára fogni. Szerfölött furcsa lett volna, ha a németek épp velünk hidalják át a kiesett munkaerőt, támogatva a hadiipart. Ami a hasznosságot illeti, meg kell jegyeznem, jobban örültünk az abszolút meddő munkának, mert így nem kellett szolgálnunk a náci hadviselést. A munkába menet minden reggel találkoztunk civil öltözéket viselő asszonycsoporttal. Jólöltözöttekkel, a városlakó bármelyik középosztálybeli aszszony vagy lányhoz hasonlóan. Ugyancsak civil ru288