Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - Szécsény - – Davidovich Dina visszaemlékezése

nyes hatalma jeléül, jobb kezében rövid botot tartott. Amikor egyesével fölsorakoztunk, a férfiakat - különválasztva a nőktől, gyerekektől - másfelé irányították. A német tiszt, szemben állva a sorral, haladéktalanul hozzálátott a tömeg szétválogatásához, jobb vagy bal oldalra küldve az eléje kerülőt, a botot tartó kezének egyetlen apró mozdulatával. Miféle tényező alapján osztályozta az embereket? Csak ő tudta a náci társaival. Nem telt sok időbe megállapítanom, a sovány, gyönge testalkatú nőket és gyerekeket a bal oldalra, az erős fiatalokat ellentmondást nem tűrően a jobb oldalra parancsolta. Anyám kétségbeesett már a lehetőségtől is, hogy bal oldalra küldhetnek zsenge korom miatt, és elválasztanak egymástól. Villámgyorsan kitervelt valamit. A Nővéremet elém állította, ő pedig mögém állt és a fülembe súgta: „Húzd ki magad, amennyire csak tudod, emeld föl a fejed, úgy magasabbnak látszol, és nem választanak el tőlünk!" Úgy tettem. Mialatt a náci tiszt elé kerültünk, láttuk, hogyan ragadták el a kisgyerekeket az erős, fiatal anyáktól, balra küldve, míg az anyákat jobbra kényszerítették. A többi sovány, vagy gyöngének látszó nő balra került a gyerekekkel. Magda ért a náci tiszt elé. Az jobb oldalra intett. Rám került a sor. Összeszedve minden bátorságomat, a lehető legjobban kihúztam magam, mosolyogva a szemébe néztem, és ő - isteni szerencsémre - jobb oldalra küldött. Azután megnézte Anyámat, és ő is mellénk állhatott. Továbbra is együtt maradtunk, és elégedett pillantást váltottunk egymással. Anyám mögött jött az egyik unokanővérem, fiatal, törékeny, férjes asszony. Kézen fogva vezette ötéves kisfiát. Mindketten balra kerültek a tiszt mozdulatára. A kisfiú odakiáltott: „Dina néne, Dina néne, gyere velem!" Az anyja megtorpant, mire a tiszt rárivallt: „Schnell, schnell!" (Gyorsan, gyorsan!) Az embereket terelő egyik katona jókora lódításától elvágódott, mire a többiek rugdosni kezdték, amíg sikerült feltápászkodnia és balra támolyogva folytatnia útját. Gyanút fogtunk, amiért a gyönge felépítésű nőket és gyerekeket mindig balra inti, de csak egy hónappal később tudtuk meg, hogy ezzel a mozdulattal örökre megpecsételtetett a sorsuk. Azon a napon a gyerekek és nők ilyen hatalmas csoportját gázkamrákba küldő daliás náci tiszt kilétéről is csak később értesültünk. A neve Josef Mengele, a hírhedt orvos, aki kísérletek ezreit végezte zsidó és nem zsidó foglyokon. A Halál Angyala néven vonult be a történelembe, mint minden idők leghidegvérűbb, legérzéketlenebb gyilkosa. Eredménytelenül nyomoztak utána különböző kormányok a háború után, hogy bíróság elé állítsák páratlan bűntetteiért. Mengele egyszer csak visszavonult és minket, jobb oldalon lévő nőket fegyveres SS-őrök egy terembe kísértek, és megparancsolták, hogy vetkőzzünk le. Természetesen erkölcsi érzékkel visszautasítottuk, mire a feldühödött SS-ek agyonlövéssel fenyegettek, ha azonnal nem engedelmeskedünk. Féltünk, ezek az erőszakos férfiak meg is teszik, hát gyorsan levetettük ruháinkat, és csak az alsóneműt hagytuk magunkon. Persze nem hagyták annyiban. Célra tartott géppisztolyokkal ijesztő bizonyítékát adták szándékuknak: ott nyomban szitává lőnek, ha egyetlen ruhadarabot is magunkon merészelünk hagyni. Remegve, megalázottan vetkőztünk meztelenre a ránk vigyorgó katonák előtt. Szégyenérzettel páros rettegés kerített hatalmába. Az agyam teljesen kikapcsolt, semmire sem tudtam gondolni. Jól nevelt kislány voltam, távol állt tőlem mindenfajta szemérmetlenség, és most éreztem, vérbe borul az arcom. Hirtelen előkerült egypár nő ollóval és borotvával. Nem németek, kétségtelenül lengyel hadifoglyok. Leborotváltak, szőrtelenítettek mindnyájunkat. Végtelenül fájt a földön látnom két aranyszőke, fél méter hosszú copfomat, a büszkeségemet. Utánunk következett a Nővérem egyik barátnője. Amikor belenyírt az egyik asszony a gyönyörű, dús hajába, sírva fakadt. A „fodrásznő" egy husánggal keményen végigvágott rajta, aztán a fülébe sziszegte: „Az Isten szerelmére, pofa be! Ha az SS meghallja a bőgésedet, megöl!" Borotválás után betereltek a zuhanyozórózsákból álló fürdőterembe. De meleg víz helyett hideg víz zúdult ránk. Persze így is megkönnyebbülést hozott a tisztálkodás, végre megszabadultunk a zsúfolt tehervagonokban ránk rakódott szennytől. Zuhanyozás után ismét sorba állva, csuromvizesen, hiába vártunk törülközőre. Ahelyett valami zsákszerű holmit osztottak, világos- és sötétszürke csíkos ruhát. A mérettől függetlenül, a kupacból kiemelt soron levőt kellett fölvennünk. Nekem túl nagy jutott, Mamának túl kicsi, hát gyorsan cseréltünk, amikor nem látták. Utána mindegyikünk fa283