Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - Salgótarján - – Gescheid Éva visszaemlékezése - – F. M.-né visszaemlékezése

minc-negyven sebesült, és ekkor vittek el bennünket 6 kilométerre, Theresienstadtba, gyalog. Ott egy pár napig voltunk, és azután az oroszok felszabadítottak. Ettől kezdve jó dolgunk volt. Salgótarján Gescheid Éva Részlet a DEGOB 894. számú jegyzőkönyvéből. A fogtechnikus Gescheid Évával felvette Weiss Margit Budapesten, a DEGOB Aréna úti otthonában, 1945. július 5-én. Négy nap után megérkeztünk Auschwitzba, ahol dr. Mengerle és dr. Tylo lágerorvosok szelektáltak bennünket. A fiatalabbakat a bal oldalra, az időseket és fiatal anyákat gyermekeikkel a jobb oldalra osztották be. Utána következett a fürdés, hajlevágás, és kaptunk a saját jó holmijaink helyett ruháknak nevezett rongyokat, melyben nem volt emberi formánk. A munka kőhordásból, téglahordásból, planírozásból és vízhordásból állott. Tíz hét után személyvonattal vittek tovább Reichenbachba. Muníciógyárban dolgoztunk napi 12 órát. Fűtetlen kőbarakkokban laktunk, és egy kis priccsen, ki volt adva a parancs, hogy csak egy személy feküdhetett, egy pokróccal. Ha észrevették, hogy egy priccsen két személy fekszik, vagy kést, kanalat találtak nála, akkor korbácsütések között a haját is levágták. Hét-nyolc hónapot töltöttem Reichenbachban, utána gyalog indítottak tovább 150 km-es útnak. Az élelmezésünk öt napon keresztül másfél kiló kenyérből állott. Az éjszakákat istállókban töltöttük, és az SS-ek útközben ütöttek-vertek. Ötnapi gyaloglás után, kiéhezve és teljesen legyengülve megérkeztünk Parschwitzba. Ebben a lágerben két teljes napig nem kaptunk semmit sem enni. Két nap múlva osztottak egy kilós kenyeret hat személy részére, és szerencsénkre nem kellett dolgozni, amit nem is bírtunk volna, mert mindnyájan teljesen erőtlenek lettünk. Öt nap múlva beraktak egy kis nyitott szenesvagonba hatvanöt embert, márciusban, hó, jég és eső között. Egy pokrócunk volt, egy szál vékony ruhában utaztunk, hat nap és éjszaka a poklok kínját álltuk ki a szenvedéstől. Végre megérkeztünk és kiszálltunk Portában, ahol szintén két teljes napig nem kaptunk semmit sem enni. Itt úgy két hétig dolgoztam egy föld alatti bányában, hat emeletet mentünk le a bányába. Teljesen levegő nélkül, 12 órát dolgoztunk, egyik héten éjjel, a másik héten nappal. Naponta egy órát gyalogoltunk a munkahelyig, köves úton, cipőnk nem volt. Egy tányér levest kaptunk, és nyolcan egy kilós kenyeret. Ezáltal az éhség óriási volt, és a legtöbb közülünk teljesen legyengült. Állandó, szigorú felügyelet alatt álltunk, és állandó appellok voltak. A kommandóführerünk egy kimondott szadista volt, állandóan bottal járt és vert bennünket, minden ok nélkül. Két hét után vagoníroztak és elvittek Falleslebenbe, ahol szintén éheztünk két teljes napig. Hat nap múlva továbbvittek Salzwedelbe. Itt voltunk egy hétig, és közben megérkeztek a dicső amerikai csapatok, akik megszabadítottak kínzó szenvedéseinktől. Ok gondoskodtak, hogy kapjuk a legjobb élelmezést és tiszta, fertőtlenített ruhákat, utána a cseh transzporttal érkeztünk meg Budapestig. F. M.-né Részlet Hídváry István interjújából. Nappal érkeztünk Auschwitzba, én legalábbis úgy emlékszem. Mikor Birkenauba érkeztünk, ott várt bennünket Mengele, a gyönyörű filmszínész lágerorvos. A hírhedt Mengele várt bennünket. Minden pakkunkat ott kellett hagyni a vagonok mellé letéve. A Kék Duna keringőt dúdolta, ezt, látja, soha nem fogom elfelejteni. És gumibot volt a kezében. A bal kezével intett arra, a jobbal a másik oldalra, és a gyerekes szülőket vagy az öregeket, vagy aki egyszerűen nem tetszett, azt intette balra, a másik társaságot jobbra. Mi a húgommal mentünk. A kezünk össze volt kulcsolva mindig, hogy el ne szakadjunk egymástól. Amikor láttam, hogy az anyám meg a gyerekem, a másfél éves kisfiam mentek balra, reflexszerűen, automatikusan rohantam volna utánuk. Mengele megrántotta a kezem és megkérdezte németül, amit valamennyire értettem, hogy: egészséges vagy? Mondtam: igen. Akarsz dolgozni? Igen. Tudtam, hogy dolgozni visznek, illetve 273