Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - – Dr. Schenk Erzsébet visszaemlékezése

Szeptember 8-án óriási légitámadást kaptunk, mely alkalommal háromszáz emberünk pusztult el. A sebesülteket a környékbeli kórházakba szállították, ahol úgy az ápolószemélyzet, mint az orvosok legjobb tudásukkal igyekeztek megmenteni szerencsétlenjeinket. Közülük többeket meg is mentettek, nemcsak az életnek, hanem úgy gyógyították őket, hogy ma hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. Különösen ki kell emelnem két orvos nevét: dr. Bertran kórházi sebész főorvosét a horsti kórházban és dr. Eugen Gangét, akik a legnagyobb önfeláldozással igyekeztek ápolni és gyógyítani häftlingjeinket. Néhányat közülük teljesen önzetlenül a keserves lágersorból kiemeltek, mert ameddig csak lehetett, a kórházban tartottak. A Gestapo felhívására sem bocsátották el őket a kórházból, csak amikor a horsti kórház evakuálására került a sor, akkor bocsátották el őket takarókkal, ruhákkal, élelmiszerekkel felszerelve. Azonban a gelsenkircheni Gestapo a takarókat és élelmiszerek egy részét azután elvette tőlük, amikor hozzánk szállították a lágerbe. Ezeket az embereket csak Sömmerdában láttuk viszont. Szeptember 11-én, miután az egyik légitámadás a másikat érte, elszállítottak bennünket Sömmerdába, ahová egy nap alatt értünk. Még Gelsenkirchenben ötszáz embert Essenbe helyeztek el tőlünk, háromszáz ember volt a bombatámadás következtében veszteségünk, azok közül sebesültek szállíthatók voltak kb. harmincan, úgyhogy 1250 emberrel indultunk el Sömmerdába. Itt fabarakkokban voltunk elhelyezve, teljes kényelem, vízvezetékes mosdók és WC-k voltak. Az egyik barakkot reviernek rendezték be. Itt a munka fizikailag könynyebb volt, mert muníciógyárban dolgoztak, azonban a munka időtartama hosszabb, és lelkileg is erősebben vette igénybe az embereket. 12 óra volt a hivatalos munkaidő, egy-másfél órai szünettel, de a munkahely távol volt, és 14-15 órába tartott, amíg hazaértek, ennivalójukhoz hozzájuthattak és lepihenhettek. Az emberek két részletben dolgoztak, nappali és éjjeli schichtákban. Itt már csak 30 dkg kenyér volt naponta februárig, ekkortól kezdve márciusig 20 dkg, azután pedig már csak napi 12 dkg. Minden nap zupa marharépából, hetenként egyszer sárgarépa, grütze burgonyával, időnként ún. lisztleves. Néha vasárnaponként az egész láger tejlevest kapott, ez azonban szörnyű étel volt, legtöbbször kozmás, ehetetlen volt. Vacsorára személyenként öt szem burgonya. A munkások legnagyobb része nagyon szorgalmasan dolgozott - a németek nagyon meg voltak elégedve -, két leány kivételével, akik állandóan szabotáltak. Az egyik egy 3000 márkás kárt okozott nekik azzal, hogy egy gépet eltört úgy, hogy egy hétbe tellett a gép megjavítása. A másik ugyancsak gépet tört el. Ezeket, annak ellenére, hogy a németek megbüntették őket - egész nap a hidegre voltak kiállítva, egy Otto Reinhardt nevű SS úgy összeverte őket, hogy ájultan estek össze, továbbá lenyírták őket kopaszra -, mégsem lehetett rábírni őket, hogy németek részére dolgozzanak. Tudomásom szerint Berlinbe jelentés ment a két szabotáló nőről, bent a lágerben a hofkommandóhoz lettek beosztva, és minden nap megmondották nekik, hogy várják Berlinből a parancsot, mikor kell őket elszállítani olyan lágerbe, ahol ki fogják végezni őket. Mindkettőről orvosi véleményt kértek tőlünk, és ezeket természetesen beszámíthatatlanoknak nyilvánítottuk. A két leány szerencsésen hazajutott, az egyik Máramaros megyei, a másik Ungvár környékéről való. Sömmerdában a lakosság nagyobbrészt ellenséges beállítottságú volt velünk szemben. Megtörtént, hogy műtőre nem akarták felvenni a betegeket kórházba, „zsidó, dögöljön meg" felkiáltással. A sömmerdai kórházból nem tudok egy orvost sem megnevezni, aki jóindulattal viseltetett volna betegeink iránt. Annyira ellenségesen és barátságtalanul viselkedtek betegeinkkel, hogy még a kísérő SSnő is kifogásolta ezt, és jelentést is tett parancsnokságának. Ezzel szemben Sömmerdában meg kell említenem egy Wagner nevű fogtechnikust, aki a häftlingek fogait javította; nagyon nagy jóindulattal, barátságosan viselkedett mindig velünk szemben. Sokszor olyan munkát végzett, amiért egyáltalában nem fizetett a munkaadó muníciógyár. Őreink, akik már Auschwitzból való elindulásunkkor velünk jöttek, legnagyobbrészt felszabadulásunkig velünk maradtak. Eleinte a Wehrmachthoz tartoztak, azután a SS-hez osztották be őket, de lelkileg a legnagyobb része ezeknek nem alakult át a megváltozott parolival. Hartmann, Scheilen, Rudolf Wolf, ezek mindvégig jóindulatúak voltak velünk szemben. Különösen komisz, szadista négy volt a lágerben, akik sokszor a legcsekélyebb 268