Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)
Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - 20. Dina Davidovich visszaemlékezése a szécsényi gettósítás napjaira - 21. Hidasi (Heksch) József emlékei a losonci gettóba való beköltözésükről
dók százait oda. Ők kapták az óvoda termét. Szalma volt leszórva, és ott kellett elfoglalni a helyet. Ez volt a lakóhelyük. Körülötte eredetileg is egy zsidó negyed volt, amíg a nyomda fel nem épült. Ezek elég nyomorúságos, szörnyű lakások voltak. Nagyon szegény zsidó családok - köztük az én nagyszüleim is - laktak ott szobakonyhás házban, udvari WC-szerűséggel, komfort nélkül tengették az életüket. És ide lettek aztán beirányítva a város többi részéből a zsidók, ezekbe az egy-két szobás, komfort nélküli lakásokba, öt-hat család, nyolcan-tízen egy szobába. Az óvodában ötvenen-hatvanan voltak, és mi, gyerekek aztán átjártunk hozzájuk az óvodaudvarba, és ott segítettünk. Ott voltunk, velünk egykorú gyerekekkel, jöttek fiatal lányok, fiúk, szóval senki sem hitte el, hogy ez igaz lesz... Idekerült Gulyás Imre, ő volt a selypi cukorgyár igazgatója, illetve főmérnöke, aki ma is él, és azóta is jó barátunk. Idekerült még a Szűcs Vera, aki viszont Petőfibányán a bánya főmérnökének volt a lánya, és nekik, vagyis a selypi cukorgyár főmérnökének jó barátai, akik együtt voltak a Pannóniában, a másik elkerített gettórészben. A Pannónia borzasztó kis szobákból állt. Szörnyűséges szállodája és kávéháza volt a városnak, oda voltak telepítve a Selyp, Petőfibánya, Buják, Hatvan, Szirák környékiek, Kisterenyétől kezdve végig. A somosiakat viszont Kisterenyére vitték. Hogy milyen megfontolásból, azt nem tudom. Részlet Hídváry István interjújából. 20. Dina Davidovich visszaemlékezése a szécsényi gettósítás napjaira Gettóba tömörítettek, a község kijelölt zónájába, a Zsinagóga környékére - amelynek szomszédságában mi is laktunk -, elkülönítendő bennünket a nem zsidó lakosságtól. Minden házba az ott lévőkhöz még két-három zsidó család került. Amikor a hatóság kiadta a megfellebbezhetetlen parancsot az azonnali beköltözésre, a törvénytisztelő, békés zsidók a legszükségesebb személyes holmikkal zokszó nélkül vonultak a kijelölt helyre, odahagyva az egész élet munkájának gyümölcsét. Gyanútlanul hitték, egy napon visszatérhetnek eredeti otthonaikba, üzleteikbe, műhelyeikbe, tehát gondosan kulcsra zárták ajtóikat. A háború után visszatért néhány túlélő többé nem nyithatta ki, egyszerűen azért, mert a fosztogatók és bitorlók még az ajtóhoz sem engedték az eredeti tulajdonosokat. Gondolom, először a megszálló német katonák fosztották ki a zsidók házait, majd az őket kiűző oroszok. Szüleim a tőlük megszokott vendégszeretettel fogadták a környező falvak szécsényi gettóba parancsolt zsidóságát. A vendégcsaládokkal igen jól kijöttünk, hiszen egy hitet vallottunk, és ők is szerették, tisztelték a Zsinagóga kántorát [D. D. édesapját]. Bensőséges családot alkottunk az azonos sorsra ítélt, a jövőtől egyaránt rettegő emberekkel. Két fivéremmel és a nővéremmel beköltöztem Szüleim szobájába, a ház többi helyiségét elfoglalta a három népes vendégcsalád. Dina Davidovich De Unikel: Visszatérés az életbe. Szécsény, 2001, 36-37. p. 21. Hidasi (Heksch) József emlékei a losonci gettóba való beköltözésükről A megegyezés szerint a felajánlott Rét utcai ház tulajdonosa, F. úr feleségével beköltözik a mi négyszobás, Zólyomi úti kertes házunkba, ezért cserébe mi heten összeszorulunk az ő háromszobás házacskájában. A két lakás bútorai kisebb szükségleti 163
