Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

II. A divényi uradalom forrásai és feldolgozásuk főbb kérdései - II. a. Az úrbéri szabályozások és összeírások

mérték. Az 1759-es összeírásban a rétek után a szőlőket, a kert vagy a gyümölcsösök számát, a kender- és a káposztaföldek köblét kérdezték. Az előző évinél sokkal részletesebb bontásban vették számba darabonként a lovakat, csikókat, ökröket, teheneket, az üszőket és tinókat, borjakat, juhokat, kecskéket, sertéseket, s ugyancsak méhkasonként a méheket. Mindkét évben a legutolsó kérdés az égetőüstök számára vonatkozott. A gazdasági javakat mindkét évben azonos mértékegységgel jegyezték föl, csupán a részletesebb 1759. évi adatok helyenkénti összevonására kellett ügyelni, ha azt az 1736. éviével össze kívántuk vetni. Megjegyzendő, hogy a divényiek kuriális földjeit a telki állományhoz tartozó szántók, rétek oszlopába írták, de természetesen nem tüntették fel a telekméretet. A kuriális földeket a forráshoz hasonlóan a telki állományhoz soroltuk gazdasági és nem jogi szempontokat követve. Említésre érdemes még, hogy a szántók mérete nem tükrözi a ténylegesen művelt területeket. A nyomásos művelési mód, melyet az uradalom területén is alkalmaztak, a szántónak csupán bizonyos hányadát használta ki, kétnyomásnál a szántó hozzávetőleg felét, háromnyomásnál 66-67%-át. Ide vonatkozó adataink a két vizsgált évet tekintve csak 1759-ből származnak. A ténylegesen megművelt földeken kívül nem vettük figyelembe a földminőséget sem, noha az Ipolyhoz közeli vagy az attól délre elterülő vidékek termékenyebbek voltak a zord éghajlatú, köves, hegyes északi végeknél. A háztartásfők jogállását a forrás alapján telkes jobbágy, házas zsellér, hazátlan zsellér, szabados, nemes, hajdúkiváltságot élvező (gyakorlatilag divényiek), s egy nem ismert, de semmiképpen sem úrbéres kategóriára bonthatjuk.

35 Megkülönböztettük a gazdákat kereseti lehetőségeik szerint. Elkülöníthetjük itt a csak paraszti üzemükből élőket (ide sorolva a munkájukból megélő földnélküli zselléreket is), továbbá a kézműveseket, a saját gazdaságukon kívül a mezőgazdaságban dolgozó pásztorokat, illetve egy heterogén, de kis esetszáma miatt tovább nem bontható „egyéb" kategóriát, ahova az ispántól a kocsmároson és a halottvivőn át a koldusig minden egyéb megélhetésű tartozott. Az úrbéri összeírások alapján a családok szerint három gazdasági formát lehetett elkülöníteni, ezek pedig az özvegy által vezetett, az egygazdás és a nagycsaládi gazdaságok voltak. Az özvegyasszonyok gazdasága könnyen elkülöníthető a gazdák neveit vizsgálva. Az özvegyi gazdasághoz képest „teljes", a nagycsalád egzotikumához hasonlítva, modern szemszögből nézve „normális" családszervezetűnek tekinthetjük a jobb híján egygazdásnak nevezett termelőüzemet. Ebbe a kategóriába soroltuk a gyermekes vagy gyermektelen felnőtt férfiből álló családi gazdaságot ugyanúgy, mint a szülőkből és gyermekekből álló családmagú gazdaságot. A nagycsaládi gazdaság a nem feltétlenül egy házban élő, de egymással rokonsági, szoros vérségi kapcsolatban lévő emberek termelői közösségét jelentette. A nagycsalád a forrásból azzal tűnik ki, hogy egy gazdaságban több gyermekes férfit jegyeztek le. 35 Pálmány, 1986. 63. 28