Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

Összegzés

könnyebbsége miatt, másfelől ez akkor fordulhatott elő, ha az uradalom számára szükséges termék a birtok határain belül kevésbé volt megtalálható, s végül, ha az a földesúri igény kielégítésére szolgált. Az uradalmi beszerzések területéhez képest sokkal korlátozottabb volt az értékesítésé, míg ugyanis a vásárlással körbehatárolható volt a Tolna, Bihar, Borsod, Árva, Pozsony vármegyék által övezett terület, addig jóformán valamennyi értékesített uradalmi termékről elmondható, hogy nem hagyta el Nógrád és a szomszédos Zólyom vármegyéket. Az elemzett száz esztendő folyamán az éves pénzbevételek hozzávetőleg folyamatosan, 1731-1734 között pedig az uradalomhoz kerülő számos település miatt jelentősen gyarapodtak, amit csak a Rákóczi-szabadságharc és a seniorok halála vetett vissza átmenetileg. Az uradalom összbevétele a XVIII. század végére megközelítette a 33 000 forintot. A Zichy-uradalom pénzbevételeinek nagyobb része úrbéres- és regálépénzekből, vagyis az uradalom népétől származott, nem pedig a majorsági termelésből. A földesúri kezelésbe azonban nem csupán mezőgazdasági, hanem ipari, kereskedelmi jellegű üzemek is tartoztak, például a pálinka- és serfőzdék vagy a kocsmák, ahol az uradalom által fizetett kocsmárosok mérték ki a szeszes italokat. Előfordult azonban az is, hogy a termeléshez szükséges javak (pl. állatállomány, épület, felszerelés) a földesúréi voltak, de az uradalom a munkát bérleti díj fejében átengedte különféle személyeknek, így volt ez például a malmoknál vagy - a mezőgazdaságnál maradva - a majorságban a tejárenda esetében. A vizsgált száz esztendő során a jobbágyi gazdálkodásra épülő pénzek folyamatosan és lendületesen emelkedtek némi ingadozástól eltekintve, miközben a földesúri gazdálkodás a Rákóczi-szabadságharc alatt nem eredményezett bevételt, s noha a korszak folyamán bevételei növekedtek, mégis a kedvezőtlen időjárású 1721-1731 közötti időszakban visszaesett a szintje éppúgy, mint az 1780-as évek elejére. A nyereséges allodiatúrára, kocsmáitatásra, tizedbérlésre alapozott földesúri gazdálkodás több bevételt eredményezett a jobbágyi szolgáltatásokhoz képest az 1688-as év kivételével a XVII. század végén, 1715-1719 között, 1727-ben és az 1729-es esztendőben, valamint az 1731-től 1766-ig tartó periódusban. A földesúri kezelésből származó bevételek gerincét alkotó majorságból és kocsmáitatásból származó bevételek egyaránt növekvő tendenciával jellemezhetőek a száz év folyamán, jóllehet a majorsági bevételek jelentősen ingadoztak, miközben a kocsmáitatásból eredő összegek viszonylag stabilan emelkedtek, bár több visszaesés itt is kimutatható. A divényi uradalom működési költsége többé-kevésbé folyamatosan növekedett az 1766. esztendei 12 191 forintig, az 1780-as években azonban mérséklődött. A kiadások között a fizetésekre és munkadíjakra, illetve az élelmiszerre és takarmányra fordított összegek voltak a legnagyobb arányúak, amely azt jelentette, hogy az éves kiadások legalább felét, de rendszeresen attól nagyobb hányadát határozták meg. A fizetések között az irányítók és rendeszek pénzbeli juttatása volt a legkiemelkedőbb az uradalom elsősorban járadékoltató jellegéből fakadóan. Az élelmiszerre, takarmányra költött összegek eredete 1714-ig igen változatos volt, azt követően viszont döntővé vált az italért, gyakorlatilag a 250