Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. d. A divényi uradalom gazdálkodásának jellege és jövedelmezősége

élelmiszerekkel együtt térítésmentesen került a katonákhoz.

557 A tiszttartó már nem is érezte ekkortájt szükségét annak, hogy a tisztek ingyenes bor- és sörfogyasztásáról vagy a közlegények pálinkaivásáról pontos lajstromot vezessen. A rekvirálások a vámosfalvi kocsmát is olyannyira sújtották, hogy 1703. november 16-án, amikor gróf Bercsényi Miklós serege élén Gyetva felé vonult, a pincét bor nélkül találták, s csak a Bercsényi seregében lévő élelmes lengyelek fedeztek fel némi sört és pálinkát, amit azon nyomban szekerükre raktak. A tisztek természetes velejárójának tarthatták az ilyetén italbeszerzést, hiszen a veszteségek miatt panaszkodó vámosfalvi kocsmárost Bercsényi a következőképpen nyugtatta meg: „az ollyantén expenzák [költségek], melyeket az hadakra kötöttünk".

558 A szabadságharc előtt és után kimutatható nyereség főként a jobbágyok italfogyasztására alapozódhatott. Az uradalom parasztsága számára fontos volt a szeszes ital, ekkortájt ugyanis a bort és a sört nem csupán búfelejtőnek tekintették, mint a pálinkát, hanem ezek pótolták az egészségtelen, járványok esetén fertőző vizet, s nem utolsósorban gyógyszerként is szolgáltak a hajdani Magyarországon. (Például az 1793-as évben született színésznőt, Déryné Széppataki Rózát gyermekkorában malária ellen sörrel kezelték.)

559 A költségek leszámítása után a békeévekben számottevő haszon maradt az uradalmi kasszában. A XVII. század végén a kocsmáltatásból származó bevételek 9-18%-át vitték el a költségek. Noha 1715-1766 között a kiadások csökkentek, mégis a kocsmabevételek 20-74%-át is elérhették a költségek, amely arányszám 1783-1787 között 536%-ra mérséklődött. (V. 4. a. 3. táblázat) A földesúri kezelésből bérlet útján olykor kikerülhetett mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi tevékenység. A földesúr saját kezelésében lévő földjeit pénzbeli ellenszolgáltatásért különböző személyeknek bérbe engedte, az uradalom erdeit makkoltatásra, olykor a szántókat és a réteket, de inkább az utóbbiakat adta bérbe, a jobbágyok pedig telkeket válthattak meg használatra uruktól a sigillo dominali címén. A majorsági tehenek után a majoros tejárendát fizetett, de ezek közé a bevételek közé sorolható még a tizedbérlet bérbeadása is. Az üveghuta, a malmok, a mészárszékek és a pálinkafőzdék esetében is, amelyekből az ipari jellegű bérletpénzek eredtek, hasonlóan jártak el. A kereskedelmi bérletek közé tartozott a kocsmabér, a vámbér és azzal összefüggésben a sóház bérlése is. (V. 4. b. táblázat) Az ipari bérletpénzek, amelyek kategóriáit a tiszttartó nem mindig különítette el, 1743-ig jelentkeztek, s addig is a bérletpénzek között arányuk jelentősen csökkent, a XVII. században 11-46%, a következő században pedig legföljebb 28% volt. A kereskedelmi bérlet aránya a bérleten belül kezdetben 10-39 %-os értékeivel viszonylag alacsonynak számított, hiszen a XVIII. században a 69%-ot is elérhették, csökkenő tendencia figyelhető meg azonban a kereskedelmi bérlet esetében, amely az 1780-as években mérséklődött 9% alá. A mezőgazdasági bérletek ezzel ellentétben a XVII. században 27-78% között hullámoztak, majd a 557 Bevilaqva Borsodi/, 1931. 487. 558 A jelenség elterjedt voltára mutat rá: Perjés, 1963. 73. 559 Bevilaqva Borsody, 1931. 302. 234