Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. d. A divényi uradalom gazdálkodásának jellege és jövedelmezősége

az uradalmi készletek a terményekből és állatokból, amelyeket nem elsősorban eladásra szántak, hanem a belső fogyasztás biztosítására. A század végén pedig az uradalmi kasszába befizetendő magas járadékterhek szoríthatták vissza a paraszti keresletet, ugyanakkor az uradalom törekedett a majorsági termelés bővítésére, viszont a kocsmáitatás költségeit jelentősen megkurtították, ezáltal visszafejlesztve a még mindig igen jövedelmező italmérést. Amikor a földesúri kezelésből származó összegek váltak meghatározóvá, akkor viszonylag magasak voltak azok a pénzek, amelyeket az uradalmi kocsmák forgalmából, valamint a természetbeniek eladásából nyertek, bár megjegyzendő, hogy a természetbeniek nemcsak az uradalom majorságából kerültek ki, hanem - a gazdákat terhelő szolgáltatások révén - a paraszti gazdaságokból is. Ilyen módon a divényi uradalom esetében árnyalásra szorul Witold Kula megállapítása, aki a lengyel nagybirtokokról szólva az összjövedelmek jelentős megemelkedését a „sikeres pénzkiszivattyúzásnak" tulajdonította, amelyet a földesúri italmérési monopóliumra vezetett vissza, hiszen a XVIII. századi Lengyelországban azt tartották, hogy „a serfőzde és szeszfőzde meg a kocsmáitatás a tiszta bevétel lelke", amely részben igaz volt a Zichyek divényi központú birtokára nézve is.

553 A tizedbérlés jövedelmezőségéről pontos számadatokkal nem lehet szolgálni. Egyfelől a tizedből származó bevételek nagyobbak lehettek olykor a tizedbevétel kategória értékeinél, hiszen a parasztság tizedéből is adhattak el úgy, hogy az abból befolyó összegeket nem különítették el a majorsági eredetűekétől, illetve nem minden tizedet értékesítettek. Másfelől a tizeddel kapcsolatos kiadások nem csupán a tizedbérletből adódtak, hanem a begyűjtés költségeiből is, amelyek például a dézsmasertéseket hajtó kondás és kisbéres, illetve a begyűjtéséért felelős ispán fizetésére fordított összegeket és az útiköltséget emelhették, de azoktól nem választhatóak el. Ha azonban csak a tizedbevételek és a bérleti díj egyenlegét tekintjük, akkor a már említettek miatt, technikai okokból tűnhet 1738-ig - néhány esztendő kivételével - és 1784-1787 között a dézsmabérlés az uradalom veszteséges vállalkozásának.

554 Egyébként ugyancsak haszonnal járt az egyháztól bérelt tized bérbeadása, ami 1723-ban 43%-os nettó bevételt eredményezett a divényi urada553 Kula, 1985.148-152. 554 Mindössze a Rákóczi-korszak táján nem jelentkezett sem bevétel, sem pedig kiadás a tizedet tekintve. 1687-1743 között azonban a negatívnak tűnő mérlegeredmények mellett hét esztendőben mutatható ki valamilyen mértékű nyereség. A tizedbérlés leszámítása után a maradvány a tizedbevétel 7%-a volt az 1692. évi, 10%-a az 1717. esztendei számadáskönyvekben, míg 28% 1727-ben és 1743-ban, illetve 65% 1691, 1715, 1729 táján. Az 1745-től 1766-ig tartó időszakban ugyanezen érték az 1764-1765. évi 42-46% kivételével 61-87% között mozgott, sőt az 1761. évi alacsony bérleti díj 99%-ig emelte, s Zichy I. Imre halálakor a lecsökkent bevétel mellett nem fizetett tizedbérlet növelte 100%-ig ennek arányát, valamint a következő senior 1783. évi halála idején alakult ki ugyanilyen helyzet. 231