Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. b. Az uradalom működési költségei

száma néhány esztendőből ismert, amelynek alapján elmondható, hogy a XVII. században kettőről négyre emelkedett, miközben az alig 200 juhot számláló állomány 600-ra növekedett. A szabadságharcot követően pedig két-három juhász gondoskodott a 200-ról 800 fölé szaporodó állatállományról, kivéve az 1719-es esztendőt, amikor az uradalom hét juhászt fizetett. A juhászok feladata elsősorban a rájuk bízott juhok legeltetése volt, de a juhászoknak Bél Mátyás szerint „nemcsak a legeltetés a dolga, hanem az is, mi a háznál jár a juhok tartásával: nyírás, sajt készítése, formába saj tolása, sokféle fajtájának kialakítása."

521 Míg a XVII. század végén az uradalomtól fizetést kapók körében csak a tehénpásztor vigyázott 20-60 szarvasmarhára, addig a következő században már a 80-140 állathoz többféle szolgát is alkalmaztak. A divényi béres 1714-ben foglalkozott a marhákkal, majd a következő évben a béres mellett megjelent a tehénpásztor és a kisbéres, avagy béresszolga is. A következőekben a tehénpásztor mindig szerepelt a fizetésben részesülők között az 1725-ös és az 1743-as évek kivételével, miközben a kisbéres az 1718-1721 közötti időszakban és 1734ben hiányzott az uradalmi majorból. A majorságban 1719 és 1738 között feltűnt az ún. borjak, üszők és tinók pásztora, az 1734-es évben pedig az illési majorság bérese is a divényi béres mellett. Az utóbbi évben az illési hízóökrökre nem csupán az illési béres felügyelt, hanem két alkalmi napszámos is, akik a következő esztendőben már az uradalom alkalmazottai között szerepeltek, de ekkorra már eltűnt az illési béres a fizetett szolgák közül. A sertésekre vigyázó kondást még a Rákóczi-szabadságharc idején is pénzben fizették a divényi uradalomban, tehát ekkortájt kimutatható legalább egy majorsági alkalmazott, míg például a derecskéi uradalomban a szabadságharc idején egyetlen majorsági alkalmazottat sem fizettek.

522 Két esztendőben a kondás fizetésével együtt, attól elválaszthatatlanul kapta meg bérét a kisbéres, de talán ez nem jelenti azt, hogy a kisbéres segítette a kondás munkáját, talán csak a dézsmaállatok hajtásában segédkezhetett. Az elemzett időszakban a kondát 50200 sertés alkotta. A kondás feladata egyébként túlmutatott a majorsági sertések őrzésén, a dézsmából származó sertéseket is ő hajtotta az uradalmi központba. A majorsági méhészkedés nem volt túlontúl jelentős, még az ezen a téren jelentős 1689-es esztendőben sem érte el a kaptárok száma a 70-et, más években pedig ennek a felét, esetleg kevesebbet. A méhek a XVII. században a méhesgazda felügyelete alatt álltak, majd a Rákóczi-korszakot követően a komlós kezelésébe kerültek. A komlós feltehetően nem értett annyira a méhekhez, mint a méhesgazda, talán ezzel is magyarázható a méhészet térvesztése az uradalom allodiatúrájában az 1720-as évekre. A divényi komlós fő feladata viszont a korszak folyamán mindvégig a komló biztosítása volt az uradalmi sernevelőházakba, egy évben 15-50 kila komlót is termelt. A balassagyarmati vincellér igen későn, az 1734-es esztendő táján jelent meg a balassagyarmati, s gyakorlatilag a majorsági szőlészet, borászat fellendülése idején. KI Bél, 1984.182. 522 Szendrey, 1968. 25. 201