Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

V. Kereskedelem - V. 2. Az uradalmi kereskedelem - V. 2. a. Az uradalmi értékesítés és a kereskedelmi bevételek

tel nagysága szerinti sorrendben pulykákat, tyúkokat és ludakat adtak el az 1690-es évek első felében, illetve 1784-ben kakasokat is. Úgy tűnik, a jobbágyok éves cenzusának természetbeni részéből is kiárusították a földesúri igény kielégítése után megmaradó őzeket és vaddisznókat az 1720-as években és 1734-ben, ami jelentősen emelte az állatokból származó bevételeket. Az élő állatok utáni bevételek mellett fölöttébb jelentősek voltak az állati eredetű termékekből származó összegek is. Ezek a pénzek valójában a gyapjú és a sajt eladásából fakadtak. A két tétel nagyjából egy időben hozott jelentősebb vagy pedig szerényebb bevételeket, ami természetesen abból adódhatott, hogy mindkettő nagyban függött a majorsági állatállomány létszámától. A XVIII. század közepéig mutatható ki az eladott juhsajt ára, amit a későbbiekben a tejárendából származó bevétellel vonhattak össze. Az 1759-1787 közötti időszakban gyakorlatilag nyolcszorosára emelkedtek a gyapjú értékesítéséből származó pénzek, amelynek jelentőségét mutatja még az is, hogy az 1780-as években a gyapjúbevétel megközelítette, sőt olykor meghaladta az élő állatok eladásából származó összegeket. A juhtenyésztést, s ezzel együtt a gyapjúértékesítést az 1764-ben alapított, közeli gácsi posztómanufaktúra kereslete lendíthette fel a majorságban a jobbágyi gazdaságokhoz hasonlóan.

431 Itt említendő még meg az elhullott állatok bőrének, irhájának értékesítése, amely az 1720-as években eredményezett nagyobb bevételt az állattartásra számára kedvezőtlen, szénahiányos, száraz időben, illetve az 1760-as évektől mutatható ki viszonylag nagyobb mértékben. A szarvasmarha szarvából csupán egy esztendőben, 1717-ben származott alig érzékelhető bevétel. A különféle termények és az állati eredetű áruk mellett mást is piacra szánt az uradalom. Az 1735-ös és az 1743-as esztendőkben tölgyfát, illetve kocsikereket értékesítettek, de az ebből befolyt pénzeket igen elenyészőnek tarthatjuk. Nagyobb bevételek jelentkeztek viszont 1759-től, hiszen ettől fogva minden elemezhető évben faanyagot adtak el, valamint gyakorta téglát, némely évben pedig meszet is. Az ingatlanok értékesítéséről sem szabad azonban megfeledkezni. A podrecsányi malomért például 1713-ban 200 forintot adott tekintetes Török András, 1725-ben pedig ugyancsak 200 forint volt egy 1/2 telek záloga. Figyelmet érdemel az ún. „eladás" kategória mellett a dézsmabevétel is, amelynek nagyobb része a tizedből értékesített állatok, termények után járó pénzeket jelentette, nem csupán a természetbeni paraszti kötelezettség megváltására adott váltópénzeket. A dézsmabevételek a Rákóczi-szabadságharc idején, majd azt követően 1713-ig nem jelentkeztek, egyébként pedig egészen 1715-ig nem haladták meg az 1000 forintos határt. Az 1759-1766 közötti években az ide sorolható pénzek 4290 forintig emelkedtek, majd 1784-1787 között legfeljebb 1576 forintig. A tizedként az uradalomhoz került állatokkal szemben jóformán alig adtak el dézsmából származó terményeket, amelynek okát főként abban kereshetjük, hogy a tiszttartók a gabona esetében nem tüntették fel annak majorsági vagy paraszti eredetét, miközben az állatoknál ezt rendszeresen megtették. Mind431 Horváth, 1840. 305-306. 159