Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

IV. Az uradalom ipari termelése és bányászata - IV. 1. Az uradalom népességének ipara - IV. 1. a. Az uradalom népességének bekapcsolódása az ipari termelésbe

szén például 1763-ban 146 bihari településen tíznél több kézművest csak mezővárosokban számoltak össze.

301 A korabeli Magyarországon a kézművesek egy része mezőgazdasági munkát is végzett.

302 Az ipar vizsgálata során mindenképpen érdemes tehát megfigyelni, hogy a különböző településeken lakó mesteremberek mennyire tudták eltartani magukat munkájukból vagy esetleg mennyire kényszerültek mellékesen a mezőgazdasági termelésbe is bekapcsolódni. A fenti szempontok szerint az összeírt kézművesek öt nagyobb csoportja különíthető el. Az egyik csoportba tartozhatnak azok a mesteremberek, akik csupán kézműves tevékenységükből éltek, s egyáltalán nem folytattak semmilyen más típusú tevékenységet. Külön csoportba sorolhatók azok, akik szeszes ital készítéséhez szükséges üstjeik után teljesítettek szolgálatot. A fönnmaradó 3 csoportban az iparosok mezőgazdasági munkát is végeztek: vagy csak állatot tartottak, vagy inkább kertműveléssel, vagy ezek mellett szántógazdálkodással is foglalkoztak. (1.17. táblázat) A korszak folyamán jelentős változásokat figyelhetünk meg. A korábbi időponthoz képest 1759-ig látványosan nőtt a kizárólag ipari tevékenységből élők száma (22-33%), s megjelent az egy égetőüsttel bíró falusi iparos is. A szántógazdálkodás jelentősen háttérbe szorult az iparosok körében (65-26%), nőtt viszont a kertműveléssel (14-26%), állattenyésztéssel (0-8%) foglalkozók aránya. Megjegyzésre érdemes azonban, hogy az iparosoknak kisebb mezőgazdasági területe, állatállománya volt, mint a paraszti gazdaságokban dolgozó családfőknek, amely különbség még fokozódott is a korszakban. Példának okáért egy kézműveshez a mezőgazdasági termeléséből élő gazda összes szántójának átlagosan csak az 59-31%-a, a réteknek 39-24%-a tartozott, ám 1736-ban a méhkasok, 1759-ben pedig a szőlő, kert átlagértékei még magasabbak is voltak a kizárólag paraszti gazdaságokból élőknél. Losoncon mindkét esztendőben a kézművesek kizárólag ipari tevékenységet folytattak, miközben leginkább Balassagyarmaton (0-42%), azt követően Divényben (8-21%) emelkedett ezeknek az iparosoknak a számaránya. A mezővárosi iparosokkal szemben a falusi társaiknál (50-20%) csökkenést tapasztalhatunk ezen a téren. A balassagyarmatiak esetében mezőgazdasági tevékenységgel csak a szántógazdaság és a kertművelés terén találkozhatunk, de mindkettő jelentősége igencsak mégfogyatkozott 1736-1759 között. Ugyanezen idő alatt a divényi iparosok körében megjelent a szántógazdálkodás és a kertművelés mellett a csak állattenyésztéssel foglalkozó mesterember típusa is. Bár a divényi mesteremberek körében szintén csökkent a tárgyalt időszak folyamán a mezőgazdasági termelésre kényszerülő kézművesek száma, ám arányuk még 1759ben is kiemelkedően magas, 79%-os maradt. A falusi iparosok a szántógazdálkodás mellett egyre inkább kertműveléssel, állattenyésztéssel kezdtek el foglalkozni, sőt egyikük még pálinkafőzéssel is. Ha csak a mezőgazdasági termeléssel foglalkozókat tekintjük, akkor a két időpont között az arányuk 50%-ról 73%-ra 3d Papp, 2001.160. 302 Faragó, 1985.18. 117