Szirácsik Éva: „Rákóczy levelek”. Nagy Iván Rákóczi-kori iratmásolatainak regesztái a Nógrád Megyei Levéltárból - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 46. (Salgótarján, 2005)

196. Andrássy György levele Nógrád vármegyéhez a szekeresek kiállítása ügyében (Dernő, 1705. július 10.) - 197. Esterházy Dániel levele Feja János nógrádi másodalispánnak a fejedelmi parancs kihirdetése, a hiányzó katonák és a zólyomi alispánnak küldendő levél ügyében (Fülek, 1705. augusztus 1.)

196. Andrássy György levele Nógrád vármegyéhez a szekeresek kiállítása ügyében (Demo, 1705. július 10.) Andrássy {Andrassi) György nem tudja, hogy levelére válaszoltak-e, vagy sem azon levélben, amelyet Losoncról {Losonczról) küldött Nógrád várme­gye július 6-ai nemesi közgyűlése. Mivel a vármegye nem adott hitelt And­rássy szavának, bár ő generális {Generalis), hivatkozik Török Andrásra, Kis­hont és Nógrád vármegyék alispánjára {Nemes Kis-Hont, és Nógrád vármegyék Vice ispánya, nemzetes, vitézlő; uram ö kglme), aki ismeri II. Rákóczi Ferenc* {kegyelmes urunk ö nagysága) határozatát, hogy nem tartoznak szekereseket {szekereseket) kiállítani azok, akik a haza szolgálatában fegyvert fogtak. And­rássy is megtehette volna másokhoz hasonlóan azt, hogy maga helyett zsol­dosként elküldi béresét, lovászát, kocsisát, fullajtárját (felajtárjával), pászto­rát, ő mégis személyesen kelt föl. Mindezek miatt nem állít ki szekereseket. NML XIV-3. C-5/6. 77. Magyar és latin nyelvű irat. Közgyűlés előtt 1705. július 20­án, ahol Kántor István esküdt jegyző {per Stephanum Kántor jurat, ejusdem cottus nota­rium) olvasta fel. 197. Esterházy Dániel levele Feja János nógrádi másodalispánnak a fejedelmi parancs kihirdetése, a hiányzó katonák és a zólyomi alispánnak küldendő levél ügyében (Fülek, 1705. augusztus 1.) Esterházy {Eszterház) Dánielhez aznap érkezett meg Feja Jánosnak, Nógrád vármegye másodalispánjának {Generoso Domino; inclyti cottus Neogradiensis substituto Vice comiti; Dno amico; kegyelmednek) levele, amivel egyetért, de sürgeti, hogy Feja mielőbb hívja össze Nógrád vármegye nemesi közgyűlé­sét, s ott hirdesse, ki II. Rákóczi Ferenc* {ö nagysága) parancsát. Esterházy várja a vármegye határozatát. Az előző héten összeírt kompániák nem telje­sek, a róluk készült listát mellékelve küldi, hogy a hiányzó katonákat el tud­ják küldeni, mert sajnálná, ha fegyveres végrehajtásra lenne szükség. Kéri Feját, hogy a Zólyom vármegyei alispánnak {Zólyom vármegye Víceíspán uramnak) szóló levelét mielőbb továbbítsa. NML XIV-3. C-5/6. 78. Magyar és latin nyelvű irat. 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom