Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Adattár. A Nógrád megyei zsidó közösségekről és a holocaust áldozatairól
úgynevezett áldási pénzek azonban nem tudhatok be az adóra fizetendő összegbe. A jegyzőkönyv szerint három csoportra oszlott a zsidóság a türelmi adó nagysága szempontjából, mégpedig aszerint, ki milyen taksa fizetésére volt kötelezve. Olyan megbízható, pontos kulcs volt ez, hogy később, amikor elhatározták a templomépítést, a hozzájárulási összeget is ez alapján állapították meg. Míg az 1843/44. évi megyei összeírás Losoncon 14 zsidó családfőt írt össze 53 személlyel, addig Losonctugár esetében 42 családfőről, összesen 181 személyről tesz említést. A losonci zsidók között ekkor kereskedőt, spekulánst, alkuszt, traktérost (vendéglőst), boltost és ezüstművest találunk. (A losonci zsidóság majd csak később, a kiegyezést követő gazdasági fejlődés időszakában töltött be jelentős szerepet a megye és a város gazdasági, ipari és kereskedelmi életében.) A később nagyrészt Losoncra költöző tugári zsidóság 1848-ban már 73 családból állt. A lélekszámot tekintve nem kevesebb, mint 335 fő élt a kicsiny mezővárosban. Közülük 16-an születettek külhonban (Cseh-, Morva- és Lengyelországban), a megyén belülről leginkább szécsényi, balassagyarmati, szügyi származásúak telepedtek itt meg, de jöttek pl. A mai Masaryk, egykori Rákóczi utca részlete. Előtérben Kredens Emil, Stellner Gejza és Weisz Samu üzlete. Bércéiről, Mohoráról, Apátfalváról, Gácsról és Nógrádmarcalról is. Az idegenek többnyire Pásztó, Miskolc, Gyöngyös, Lovasberény, Pozsony zsidó közösségeiből érkeztek, de települtek ide Tatáról, Pestről, Bajáról, Tokajból és Szikszóról is. A lakosok közül 19-en voltak kereskedők, emellett azonban az itteni zsidók számos foglalkozást űztek még: akadt köztük szattyános, virslis, cipész, mészáros, gyapjúnyíró, ötvös, üveges, tímár, szalajkás (hamuzsírfóző), könyvkötő, festő és varrónő is. Az értelmiségi réteget három orvos, három tanító, valamint egy-egy nevelő, kántor, rabbi, jegyző és bába képviselte. Balassagyarmati hittársaikhoz hasonlóan többnyire német vezetéknevet és biblikus utónevet viseltek: pl. Braun Abrahám, Deutsch Náthán. Nem mentek ritkaságszámba közöttük a 7-8 gyermekes családok. A szabadságharcot követően Losonc zsidó népessége folyamatosan nőtt, Tugáré pedig csökkent. A kóser hús kimérésére vonatkozólag az első szerződést 1851-ben kötötte a hitközség. Örökségi ügyben vitás felek között 1852-ben ítélkeztek először. Azért, hogy a losonci zsidó lakosság beiktatást nyert az összes községi és lakossági jogokba, és rendes polgároknak jelentették ki őket, 10 aranyat tartoztak befizetni a város pénztárába. Ez természetesen csak azokra vonatkozott, akik 1851 februárjában már a község területén laktak. Az adók behajtására nemegyszer a köz- igazgatási hatóság segédletét is igénybe kellett venni, ami azt mutatja, hogy a helyi közösség sok tagja nyomorúságos anyagi helyzetben tengődött. A hitközség szegénysége miatt jó ideig templomot sem építhettek, később pedig, amikor a felépített kis templom tűzvész által elpusztult, sokáig nem állt módjukban újat emelni. Magánházban bérelt imaházzal kellett beérniük. Még ezt a szűkös és ideiglenes célokat szolgáló imaházat is 262
