Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Senkiföldjén. Nógrád vármegye gettóinak története
lődtek a család feltételezetten elrejtett vagyontárgyai után. Kínzómódszerek alkalmazására is berendeztek egy vagy két osztálytermet. A zsidó iskola épülete egy L alakú, hosszú, földszintes épület volt, melyet az udvar felől egy fedett, tornácos folyosó vett körül, innen az összes terem, tanári szoba is közvetlenül a szabadból nyílt. Az összes ablak az utcákra nézett, három irányba. Az iskola egyik felét az 1939-es évig párhuzamos szlovák tannyelvű osztályok használták. Ma már nem emlékezem rá, hogyan kerültem akkor az iskola udvarára. Talán édesapám vitt magával vagy a család küldött oda, talán csupa kíváncsiságból indultam útnak, mivel rettenetesen aggódtunk amiatt, ami azután meg is történt. Az iskolaudvarban sokan tartózkodtak, gyerekek is. Nagy jövés-menés volt, ügyintézők siettek a csendőrök használta termekből ki és be. Hirtelen ijesztő hangzavarra, ordításra, parancsszavakra lettem figyelmes. Talán mindaddig egy és mást pillanatnyi zavartságomban észre sem vettem, vagy éppen tudatom nem érzékelt mindent azonnal. Ajtók pattantak fel, majd csukódtak be, mintha egyenruhások figyelték volna az egész udvart. Bénultan, dermedten álltam a vakító napsütésben... mikor édesapám fájdalomtól teli jajdulásait hallottam, szívhasítóan megcsapott a hangja. Még nem hallottam őt szenvedni. És amikor az ajtó még egyszer felnyílott, még erősebben hangzott az udvarban fájdalmas kiáltása. Az áldozatok talpát verték szöges botokkal. Szófoszlányok hallatszottak: „Még mindig nem akarja bevallani, hol van a pénz...", „Ha nem akar semmit mondani, akkor folytatjuk...", és tovább: „Magának gyerekei is vannak, miért nem gondol rájuk...''. A szavak és jajgató ordítások hangzavarában nem értettem mindent, talán elsüllyedt izgatottságomban, felindultságomban. Az ajtón keresztül kihallatszott Rakottyayék neve, néhány perccel később az én nevemet is említették. Egyre közeledtem a tett színhelyéhez. Hirtelen kijött egy hivatalos személy, mondván, hogy jobb lenne, ha most innen távoznék, ez nem nekem való hely. Sietve mentem a szállásunkra. Én tudtam, hol vannak elrejtve megmaradt értékeink, így sikerült az ügy fordulatát értelemszerűen rekonstruálni. Ifi. Rakottyay György, a város legnagyobb zománcedény-gyárának tulajdonosa - egy saroknyira fatelepünktől - barátja volt édesapámnak, állandó, jó viszony állt fenn a két család között. Készségesen segítségére volt édesapámnak, amikor az idők lealkonyulóban voltak. Amikor édesapámnak egy „állás” igazolására volt szüksége, az irodájába vette. Édesapám komolyan vette feladatát, és igyekezett magát a furcsa viszonyok közepette is hasznossá tenni, annak ellenére, hogy sem feladata, sem fizetése nem volt jelentős. Amikor házainkat fel kellett adnunk, Béla nagyapám kénytelen volt vagyontárgyait elrejtésük végett kiadni. Az értékek elásása volt a leggyako91
