Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Senkiföldjén. Nógrád vármegye gettóinak története
A városi altisztek kézbesítőkönyvvel hordták házról házra az ellentmondást nem tűrő felszólítást május 5-én, pénteken. Ezen a napon felbolydult a város. A gettók részére kijelölt területek lakossága először érzelmi kitöréssel reagált. Ki-ki vérmérséklete szerint. Az asszonyok, szelídebb férfiak sírtak, a harciasabb természetűek káromkodtak. És tódultak ki a házak lakói az utcára, az ominózus papírt lebegtetve. Olyan volt az Óváros tér, mint egy felbolygatott méhkas. A Thököly és a Hunyadi utcában viszonylag kevés nem zsidó család lakott, de az Óváros tér eme része jóformán végig keresztény családok lakhelye volt. Az Óváros tér Vár utca - Ipoly utca közötti részén viszont ismét sok volt a zsidó lakos. így az Óváros tér teljes hosszában a „megmozgatandó terület"-hez tartozott... A kiköltöztetési parancs tehát egyaránt sújtott mindenkit, akár zsidó, akár keresztény volt az illető. Természetesen a városban nemcsak a két gettónak kijelölt területen indult meg a „népvándorlás", hiszen a kijelölt helyeken kívül a város majdnem minden utcájában lakott egy-két zsidó család... Miután a balassagyarmati zsidó családokat a „nagygettóba" költöztették, természetesen ott nem volt annyi lakás, ahová rendes körülmények között elhelyezkedhettek volna. így ott már megkezdődött a kényszerelhelyezés. Voltak olyan nagyobb lakások, amelyekben eddig egy család élt, most pedig három-négy családnak jelölték ki. Az így jelentkező helyszűke miatt sok értékes bútor és egyéb ingóság már csak a kamrákba vagy a szabad ég alá, az udvarokba kerülhetett. Az Óváros téri „kisgettó" - a mi és sorstársaink kiköltözése után - a vidékről beáramló zsidóság beköltözésétől vált mozgalmassá. Érkeztek lovas kocsin és teherautón, ökrös fogattal és kézikocsival. Ezeken a szállítóeszközökön már kevesebb bútordarabot hoztak, rajtuk főleg ládák, batyuk, csomagok voltak. A rideg, számító német tervek ugyanis azt is tartalmazták, hogy a gettókba költözők hozzák magukkal lehetőleg minden ingóságukat, értékeiket, hiszen így az elzárt területre halmozódott mindaz az érték, vagyontárgy, amelynek megkaparintását célul tűzték ki. A május 13-ával záruló hét szombatjára aztán elcsendesedett a város. A sok keresztül-kasul folyó költözködés lezajlott, a gettókat elzárták a külvilágtól. Ez azonban nemcsak valami jelképes határvonalmegállapítást jelentett, hanem a szó legszorosabb fizikai értelmében: elzárást. A „nagygettó" külvilágtól való elszigetelése úgy történt, hogy a Thököly és a Hunyadi utca mindkét végén, tehát a főutca felől és a Baltik, illetve a Tó utca felől magas deszkakerítést ácsoltattak az immár itt tevékenykedő rendőr-, csendőr- és tábori csendőralakulatok, mint végrehajtó szervek. A deszkakerítés közepén - tehát az utcák tengelyében - befelé nyíló, kétszárnyas kapukat, a jobboldali oldalán pedig kiskaput csináltattak. A magas deszkapalánkon sem be, sem ki nem 50
