Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

ki-be a barakkokba. Nem tudtuk, mi történhetett. Ötször megszámoltak a két órán át tartó sorbaállás alatt, míg végül egyikük dühtől fuldokolva dörögte: hiányzik két häftling. Követelte: azonnal mondjunk el mindent, amit hallottunk társaink szökési tervéről. Mi hárman rögtön értettük a történteket. A két sógornő megszökött Auschwitzból! Félve a megtorlástól, nem mertük arrafelé fordítani a fejünket, amerre barátnőink állni szoktak zählappellkor. Ám tény, hogy valóban hiányoztak.

A nácik a végsőkig bosszúvágyók és elszántak. Bűnrészességgel gyanúsítottak, mivel egy barakkban hálunk a szökevényekkel. Egész napos büntetést szabtak ránk. A letelt két óra után, ugyanazon a helyen térdre parancsoltak, majd le kellett feküdnünk arccal a földre, oldalunkhoz szorított karral. Fölváltva csináltatták velünk reggeltől estig, természetesen étlen-szomjan. A legyöngült foglyok némelyike elájult, őket a náci korbács térítette magához. Valójában nagyon kemény büntetést kaptunk. De megérte! Mindnyájunknak örömet szerzett a két magyar sikeres szökése. Egyrészt, mert két arra érdemes asszony nyerte vissza a szabadságát, másrészt, mert lehetőség nyílt kikerülni Auschwitzból, a villanydrótkerítés mögül, az őrtoronyban figyelő katonák és a géppisztolyos, vérebeket tartó nácik ébersége ellenére is. Fölcsillant a remény! „Lehetséges megszökni Auschwitzból!" - suttogtuk egymásnak. Habár örömünkbe üröm vegyült a bizonytalanságtól. „Elkerülték-e a kinti németeket, vagy azóta elkapták és kivégezték őket?" Hallottam éjszaka Anyám buzgó fohászát Istenhez, a szökevények szabadságáért. Hogyan tervezték a szökést? Csak ők tudják, ám elképzelhető, hogy valamelyik lágerőr segített kijutniuk a szigorúan őrzött területről.

Szeptember körül kezdtük észlelni a nácik ideges, aggódó viselkedését. Volt okuk rá, de

178

mi nem értesülhettünk a szövetségesek kezdődő térhódításairól, nem tudhattuk, hogy Hollandia már szabad. Semmi hírt nem kaptunk az Auschwitzon kívül történt eseményekről.

Szeptember egyik napján megint vagonokba raktak. Ez alkalommal legalább Auschwitz elhagyása bátorított. Mögöttünk a gázkamrák, krematóriumok, életünk legmegrendí- tóbb éjszakájának színhelye. Ebből merítettünk lelkierőt. Hideg, őszi szél fújt, amikor bevagoníroztak. Nem bírtunk szabadulni a hamarosan beköszöntő tél gondolatától. Megfelelő öltözék híján kétségtelenül megfagyunk. Ellenálló képességünket amúgy is megviselte az éhezés, a kegyetlen bánásmód.

A szerelvény végre megmozdult, a vagonfalakon át fogvacogtató levegő áramlott be. Ugyanazt a kérdést olvashattuk a csonttá aszott arcokról: „Ezúttal hová visznek?" Konvojunk új útja körülbelül egy fél délelóttön át tartott. Megállás után percek múlva leszedték a lakatokat, láncokat, és kiszállást parancsoltak. A sivár auschwitzi és krakkói panorámától eltérő kép tárult elénk. Lenyűgözött az őszi pompa. Ne felejtse el az Olvasó, mint született vidéki gyerek, zöld növényzet környezetében éltem, lelkemet feltöltötte a gyönyörű fák, a hulló levelek, az avarszőnyeg látványa. A hideg még mindig nem enyhült. Sorba állítottak, gyorsan megszámoltak, utána az egyik barakkba tereltek. Mindegyikünk kapott kabátot és pokrócot éjszakára. De meztelen, facipős lábunkat továbbra is fagyveszély fenyegette. Ezt követően ennivalót osztottak. Kevésbé volt rossz a szokásosnál. Híg lé főtt árpagyönggyel, némi zöldséggel és hússal. Hozzá egy szelet feketekenyér és egy kiskanálnyi vaj.

Nem tudtuk a nevét annak a helynek, ahol ez a láger épült. Mindazonáltal megállapítottuk, hogy falunak vagy városnak kell lennie a

Salgó Erika Balassagyarmat