Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései
bennünket, és akkor kiállítottak az udvarra zählappellre. Éjjeli 2-től reggel kb. 9 óráig álltunk, már a nap magasan fölöttünk volt, és amilyen rettenetes hideg volt az éjszaka, olyan melegen tűzött a nap már reggel 9 órakor. Többen elájultak a fáradtságtól és melegtől. 9 órakor kiosztottak egy grízes pépet, kb. egy óra múlva keserű teát hoztak. Ez azonban nagyon jó volt, nagyszerűen oltotta volna szomjúságunkat, ha mindenkinek jutott volna belőle, és legalább egy decit kaphatott volna mindenki, de nem volt elegendő mennyiség, így csak az ügyesebbek, a jobban tolakodni tudók és a termoszokhoz közelebb állók jutottak hozzá. Az SS-nő kijelentette, hogy ha csendben leszünk, nemsokára ivóvizet is kapunk, de ebből ne sokat igyunk, mert a víz- ivás - mint mondotta - nem egészséges dolog. Tényleg, a déli órákban az 1350 ember részére húsz vödör vizet hoztak. A majdnem teljes két napja szomjazó emberek mint a vadállatok, úgy vetették rá magukat a vizesvödrökre, nem tarthatta vissza őket sem az SS-nők kutyakorbácsa, sem a lengyel és szlovák zsidó lányok lécből vagy karóból készült botja. Természetesen így a víz legnagyobb része kárba veszett. Ezután a gyönyörűség után pihenjt vezényeltek, és mindenki a blokk előtt leguggolhatott vagy lefeküdhetett, ahogy jólesett. Mosakodó-helyiség vagy mosdótál természetesen nem volt, a latrina is nagyon kezdetleges, egy mély gödör, a szélén vékony, törékeny léccel. De még ezt a kezdetleges latrinát sem lehetett a nap bármely szakában használni, mert nem mindig engedtek bennünket WC-re. Sokszor egész nap meg volt tiltva a WC használata, ha valaki mégis használta, úgy a felügyeletünkkel megbízott lengyel vagy szlovák blockaltesték, vagy ezek megbízottjai kegyetlenül ránk vertek. De ezek a lányok úgy meg voltak már kínozva, és olyan szörnyen megfélemlítve, hogy nem is lehetett csodálkozni azon, hogy ebben a szörnyű lelkiállapotban minden emberi mivoltukból kivetkőzve, állatiasan viselkedtek. Kivételek természetesen voltak közöttük, de ezen kivételek közé nem tartozott a 4-es barakk Baby nevű blockaltestéje, sem pedig Anny nevű helyettese. Rögtön másnap reggel láttam, hogy itt nem szabad betegnek lenni. Azonban az első pillanatban nem tudtam, hogy miért kelti fel a blockälteste az egészen elgyengült beteget és kergeti ki appellhez, és minthogy nem akar kimenni, mert nem bír, még rá is húz, majd amikor odamegyek hozzá, hogy ez kérem lázas beteg, ha nem is tudom megmérni hőmérő hiányában, látszik rajta, hogy nagyon rossz állapotban van, rám kiabál, hogy ebbe én ne avatkozzak bele, a beteg pedig rögtön álljon ki a sora- kozóhoz. Az odatartozó lágerkápónak, aki egy besztercebányai zsidó lány, jelentem az esetet: egy súlyos beteget a blockälteste kiállított. Ő világosított fel arról, hogy itt betegnek lenni nem szabad, mert aki beteg, azt elpusztítják. Megérkezésünk után két hétig egyáltalában nem foglalkoztattak bennünket. Reggel 2 órakor ébresztő volt, utána appell, hosszú órákon át álltunk az udvaron, kitéve az időjárás viszontagságainak. A harmadik naptól kezdve reggel kaptunk kávét vagy teát, délben dörgemüzét, délután 4 órakor volt a kenyérosztás, 50 dkg kenyér két napra, és ehhez kvargli, margarin, lószalámi, konzerv, vagy pedig egy kanál marmelád. Előfordult, hogy a felsorolt étkezések közül egyet-egyet valamelyik nap kifelejtették. Edény nagyon kevés volt, úgyhogy harminc-negyvenen ettünk egy edényből. 6 órakor már bekergettek a barakkba, akkor azután megkezdődött a guggolás, az éjjel 2 órai ébresztőig. De előfordult olyan 147 Ferencz Vilmos Salgótarján
