Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás
Majtényi Gyula (1875-1961) a Nógrádi Hírlap szerkesztője volt sok évtizeden át. Azon értelmiségiek közé tartozott, akik nem tagadták meg zsidó barátaikat a legsötétebb napokban sem. 1944 októberének végén a nyilasok letartóztatták. A kép 1957-ben készült. 27 Czilczer Györggyel felvett DE- GOB-jegyzókönyv (3550. szám). 28 Hídváry István interjúja Cs. Gy.- nével. 29 Ld. ehhez a 48. számú dokumentumot. 30 Hídváry István interjúja A. G.- nével. 31 Hídváry István interjúja G. A.- nével. 130 szágban valamennyien munkára megyünk, a családok együtt maradnak. Az öregek könnyebb munkát fognak végezni, a fiatalabbak pedig nehezebb fizikai munkát, és kilátásba helyezték, hogy aki rendesen dolgozik majd, annak panaszra nem lesz oka ."27 Hasonló szenvedéseket kiállva küzdöttek meg a félelemmel és bizonytalansággal a salgótarjáni bányaistállóból be- vagonírozottak is. Van, aki két, van, aki három, és van, aki négy napra teszi a vonatút hosszát, de olyan túlélő is akad, aki egyáltalán nem akar emlékezni, nem tud arról a néhány napról beszélni. „Nem beszélek arról, ami a vagonban volt. Embertelen volt. Hol voltunk mi attól, hogy zavarjon, hogy valaki a szükségét mások előtt végezze el! Szörnyű volt. Rengetegen voltunk, úgy támogattuk az öregeket és egymást... Ködösen, homályosan emlékszem, hogy a bátyám megcsinálta azt, hogy inkább nem evett, hogy ne kelljen... És ezért külön is féltettük."28 A szerelvény Miskolc irányába haladt velük, ahol rövid időre meg is álltak. A miskolci hadkiegészítő parancsnok itt mentette meg néhány férfi életét: „hatvanhat muszost szállított ki onnan, akiket a németek kényszerítettek a deportáló vonatba ".29 Többen is voltak, akik a drótozott ablakokon kitekintve jó ideje nem látott ismerőseiket, rokonaikat fedezték fel az állomáson dolgozó munkaszolgálatos férfiak tömegében. „Amikor Miskolcra értünk, a vagonokon ilyen kis ablak van, én ottan kinéztem, és megláttam egy ismerőst, a Reiner Pistát. О az üveggyárban volt tisztviselő, most Budapesten él. Kinézek, és meglátom, ahogy ott áll egyedül, és kikiabálok: Pista! Hová visznek minket? Széttárta a karját: Nem tudom. Nem tudom, de ebben a vagonban lesz Erika. Az a felesége volt neki. Arra kérlek, vigyázz Erikára!" - idézi fel a történteket egyikük.30 A találkozás valójában felzaklatta, végtelenül elcsüggesztette a munkatáboro- sokat, hiszen - ha nem is árulták el szeretteiknek - hallottak már ezt-azt a vagonokba zárt zsidók sorsáról. (►48.) Akárcsak a Balassagyarmatról indulókat, a salgótarjáni vonatot is Kassán vették át a németek, miután maradék értékeiktől is megfosztották az utasokat. „Kassán is megállt a vonat, ahol minden kocsi elé zsákkal odaálltak a német meg a magyar katonák, hogy adjuk le még a ruháinkat, és ami van, értékünk."31 Egyikük számára apró csoda tette kitörölhetetlen emlékké a kassai megállót, egy darab papíron sikerült üzennie otthonmaradt udvarlójának: „Itt dobtam ki egy lapot, nem is lapot, egy darab papírra írtam, és azt cí-
