Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás
Ujszüiatt fiunknak ünnspélyérs. ma!y ssardän 1605. au- gua;tU3 t>á 30-4r. reggel ’;,3 drakir lakásunkon fog megtartatni.'van cue- rencadnlc rokonainkat, faiéba rácainkat. vsvdinket. ug;.' a hélytsU mint a vidékieket tioutelectal meghívni, г Salgótarján. 1003. súg. hi. TÍSltáiíUsi L5wy Sándor és neje. A gyermek születése, érkezése különleges ünnepe volt a zsidóságnak is. A zsidó fiúkat születésük után nyolc nappal körül kellett metélni. Ezt a hitközségi körülmetélő (mohéi) végezte el. A körülmetélés ugyanolyan családi ünnep, mint a keresztényeknél a keresztelő, amikor összegyűlik a rokonság, a barátok, s a gyermek megkapja a nevét (a zsinagógái nevét, ami mindig egy héber név, szemben a polgári anyakönyvezésű névvel). A salgótarjáni Lőwy Sándorék így invitáltak fiuk körül- metélési ünnepségére: "Újszülött fiunknak [körülmetélési] ünnepélyére, mely szerdán 1905. augusztus 30-án reggel 1/2 8 órakor lakásunkon fog megtartatni, van szerencsénk rokonainkat, felebarátainkat, vevőinket, úgy a helybeli, mint a vidékieket tisztelettel meghívni. Salgótarján, 1905. aug. hó. Tisztelettel Lőwy Sándor és neje." 108 olyan elemi csapás sújtott, amiről igazán nem tehetett a hatóság. Nyolc óra körül eleredt az eső, és nem húzódhattunk fedél alá. Bőrig áztunk, ronggyá ázott a családok dunnája, párnája, hátizsákja. De Isten kiválasztott népének hihetetlen szerencséjére a kiadós záport estig tartó napsütés követte. Megszáradtunk, igaz, hogy sárosak, szennyesek lettünk és nem volt hol megmosdanunk, de legalább nem fáztunk. Végre délután négy órakor sorakoztatták a népet, és az úttesten vonultunk végig elcsigázottan, iszonyú bugyrainkkal az elnéptelenedett község főutcáján a vasútállomásra, ahol a zsidók számára fönntartott szerelvény elindult velünk számomra ismeretlen helyre, otthonainkból való kiűzetésünk első állomására. Arra már nem emlékszem, hogy Szécsényből a csendőrökkel német katonák voltak-e a kíséretünkben, vagy útközben szálltak föl a vonatra, csak azt tudom, hogy utazásunk alatt gondosan megvizsgálták hátizsákjainkat, kézitáskáinkat, és az értékesnek tartott személyes holmijainkat elszedték. Ilyen volt például Edit nővéremnek kis fém púdertartója, más nőktől is a rúzst, púdert, retikülbe való tükröt, egyéb csecsebecsét elszedték, ahogyan a férfiaktól - ha hoztak magukkal - értékesnek vélt kézelőgombot, bicskát és hasonló apróságot, amelyekhez talán azért ragaszkodtak, mert legközelebbi hozzátartozóiktól kapták. Itt „szabadítottak meg" további fölösleges holmijainktól, vagyis bizsuláncokat, egyéb apróságokat is „átvettek megőrzésre". Szürkületkor állt meg a szerelvény általam ismeretlen helyen, nyílt terepen, ahol leszállítottak, és néhányszáz méter gyaloglás után egy majorba tereltek. Annak egyik teljesen kiürített hodályát foglalhattuk el. (Somogyi Magda: „Áldassék, ki igazságosan ítél". Visszaemlékezés. Szécsényi Honismereti Híradó, 1985/1-2. 39-51. p. Idézet: 48-49. p.) Élet a gyüjtőtáborokban A végtelen elkeseredettségben, félelemben töltött napokra, istállóbéli létükre csak nehezen tudnak visszaemlékezni a salgótarjáni túlélők. Sokszor bizonytalanok, és még határozottnak tűnő állításaik is gyakran tévesek. A június 5. és 13. közötti, vagyis ténylegesen legfeljebb nyolc-kilenc napot általában többnek érzékelték, akik egyáltalán érzékelték. „A bányai istállóban tíz napig voltunk... Mi már borzalomban voltunk" - mondja egyikük.30 Nem emlékeznek pontosan a többiek sem: „Elég hamar elvittek a bányához, ide a bányaistállóba, ott is voltunk egypár napig. Hogy meddig, pontosan nem tudok rá visszaemlékezni. Egy hétnél tovább voltunk
