Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás

magjainkat. Az istállóig. De ez is, ennek a módja, ahogy ezt csi­nálták! Négy órakor reggel, mert nagyon sietni kellett, hogy el­foglaljuk a helyet. Azok az ordító csendőrőrmesterek! Fel! Felkel­ni! Indulás! Na, akkor mindenki kiugrott az ágyából, nem tud­tuk, hogy most mi fog történni, és gyorsan kapkodtunk össze mindent. Tulajdonképpen már össze volt mindenkinek készítve a holmija. Na, de ami ezután következett nekünk! A Gombó-udvar- ban fel lett állítva egy ilyen kis sátorszerű fülke, ahol át kellett menni mindenkinek, aki az istállóba megy, még egy utolsó hi- pisre, még egyszer, utoljára megnézni, hogy kinek mije van. A fülkébe kellett menni, ott még egy szülésznő megnézett, még a végbelét is a férfiaknak, nem találnak-e még valamit, amit elte­hettek. Le kellett vetkőzni, és mindenkit megnéztek. Én akkor 14-15 éves voltam, épp befejeztem, illetve abbahagytam az isko­lámat, és az én elemis igazgató uram, N. A. volt, ő volt az, aki be volt öltözve katonatiszti egyenruhába. Beléptem a fülkébe, ő várt, hogy na, Zsuzsa, mid van1 Mondd ő, mert hát, ugye, a tanítvá­nya voltam még két-három évvel ezelőtt, még jól emlékezett rám. Személyesen csatolta le az órámat a kezemről, és tette el az igaz­gató úr ezt az óriási fogást... Л Pécskő utcai általános iskolába jártam. Ő volt ott az igazgató. Ezzel egyszerűen kővé meredtem. Ez az igazgató úr, aki sok mindent mesélt nekünk az emberi jó­ságról, hogy hogy kell majd nekünk viselkedni, ha felnövünk és miegymás, és ő milyen nagy üggyel-gonddal csatolta le az órát a kezemről és tette a zsebébe! Az igazgató úr ezt főhadnagyi egyen­ruhában csinálta... Na, ezután nem volt olyan egyszerű, hogy le­megyünk a bányaistállóba... Végig állt a tömeg a későbbi Bartók Béla utcán, arra emlékszem. Nem is érdekelt az a tömeg, akik álltak kint, hogy örültek vagy nem örültek. A harmadik házban lakott az én osztályfőnököm és matematikatanárom, Horváth Gyuláné..., és kijött a kerítéshez és végigzokogta, és kiabálta, hogy Zsuzsi, vi­gyázz magadra! No, hát ilyen volt. Ő ilyen. A menet végén volt még egy, a fordulatnál, a pataknál, ott voltak azok a szörnyű bá­nyászházak, abban lakott az özvegy Ladányiné, aki még kirohant és adott egy darab kenyeret anyámnak, hogy Lenke, ezt vidd még ma­gaddal! Ez mégis emberi megnyilvánulás volt. Nem akart senki megmenteni vagy eldugni, nem akart senki. Közönyösek voltak az emberek. Erre a három emberre emlékszem Salgótarjánban. (Rész­let Hídváry István Sz. A.-nével készített interjújából.) (41.) Davidovich Dina és Somogyi Magda visszaemléke­zései a szécsényi gettó zsidóságának elszállításáról Davidovich Dina: A hatalmasodó nácizmus hamarosan megmu­tatkozott. A németek érkezése utáni napon a magyar karhatalom Fent: dr. Klein Sándor szécsényi ügyvéd és felesége. Lent: gyer­mekük, Tomika, 1941-ben. Az anya és gyermeke Auschwitzban halt meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom