A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Iparostársadalom az iparosítás előtt - Faragó Tamás: Céhek és kézművesek Magyarországon a 17–19. században a számok tükrében
92 Ipar és társadalom Faragó Tamás Bár a helyi földesúr illetőleg a nemesi vármegye is gyakorta ellentétbe, időközönként konfliktusba került a céhekkel, főként az árak kérdésében, 25 a nemesség befolyása a városokban nem tudott igazán érvényesülni. Noha a céhek természetesen nagymértékben függtek a városi önkormányzatok rendelkezéseitől, ezekben azonban képviseltetni tudták magukat és többnyire sikeresen érvényre juttathatták érdekeiket 26 szemben a központi hatóságokkal. Épp ezért volt alapvető jelentőségű a céhrendszer további sorsára nézve az, hogy a céhek életére, alakítására a legmeghatározóbb befolyása a 18. század első harmadától kezdve már nem a helyi szerveknek és intézményeknek, hanem az elsősorban az abszolutista törekvésektől vezérelt államhatalomnak volt. 27 Bár az 1625-1729 közötti országgyűlések tanúsága szerint a céhek elleni központi fellépést a nemesség kezdte meg, döntő szerepet ebben azonban a 18. század húszas éveitől kezdve már a bécsi központi kormányhatóságok - Magyarország esetében a Kamara és az 1724-ben létrehozott Helytartótanács -játszottak. 1725-től kezdve szélesedő körben kaptak engedélyt (védlevelet) egyes meghatározott foglalkozási csoportok mesterei-vállalkozói a céhen kívüli ipargyakorlásra a Habsburg Monarchia különböző tartományaiban. 28 Magyarországon ez a folyamat kevésbé szabályozottan, de szintén megindult, mint azt a textilipar fejlődése világosan mutatja. 29 A céhek hatáskörének megnyirbálása, háttérbe szorításuk folyamata II. József uralkodása alatt érte el csúcspontját. Az uralkodó megszüntette a különböző felekezeti-etnikai csoportok céhekből való kirekesztését, szabályozta az utánpótlásképzést, a jobbágyok leszármazottai (fiai) számára is lehetővé tette a mesterségtanulást és ugyanakkor uralkodása alatt lényegében nem adtak ki új céhprivilégiumot. Tulajdonképpen a céhek, illetve az iparűzés legfontosabb kérdései a 19. század elejére központilag szabályozottá váltak, amit az 1805. évi céhrendszabás, illetve az 1813-ban kiadott mintacéhszabályok (Generales Articuli Caehales) összefoglaló módon papíron is rögzítettek s egyúttal elvágták a helyi érdekek intézményes megjelenési lehetőségeit. 30 A céhek helyi csoportérdek-érvényesítő szerepe több ponton erősen sérült és kénytelenek voltak bizonyos mértékig központi igazgatási-ellenőrzési szempontokat érvényesíteni és esetenként idevágó „hatósági" feladatokat felvállalni 25 EPERJESSY G. 1967.; KÁLLAY I. 1980.; KIETAIBL, H. 1988. 26 DÓKA K. 1979.; EPERJESSY G. 1988.; KÁLLAY I. 1989.; OSTROLUCKA, M. 1988. 27 BERLÁSZJ. 1967.; EPERJESSY G. 1967.; NAGY I. 1966. 28 HECKENAST G. 1973.; SCHAEUFLER, v. 1979. 29 ENDREI W. 1969. 30 Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert az ipartörténeti kutatásnak a 19. század elejétől kezdődő időszak vonatkozásában már csak a központi mintáktól való eltérésekre érdemes összpontosítania figyelmét, nem önmagában a sematizált céhprivilégiumok elemzésére.
