A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban - Kósa László: Történeti néprajz és társadalomtörténet
Kosa László Történeti néprajz és társadalomtörténet A történeti néprajz kifejezésnek a formális logika szabályai szerint akkor van értelme, ha van néprajz, amelyik nem történeti, vagy van történetietlen néprajz is. A két értelmezés természetesen nem ugyanaz. Lássuk először az utóbbit! 1. A magyar néprajz előzménye a múlt század első felében nem önálló diszciplínaként jelent meg a tudományos életben, hanem mint történetkutatás. Rát Mátyás és Révai Miklós 1782-ben a „holmi régi apróságok" összegyűjtésére bocsájtottak ki fölhívást, Kölcsey „nemzeti hagyományok"-on szintén ezt értette (1826), sőt még Ipolyi Arnold is „archeológiádról, azaz általános régiségtudományról írt a magyar mitológiát rekonstruálva (1854). Mindnyájuk mögött ott a jól ismert távoli minta, Percy és Macpherson, és ismert dolog az is, hogy Európa számos népe nyert ezekből az elgondolásokból műalkotásokat teremtő ösztönzéseket. A történetkutató érdeklődés azért volt mégis történetietlen, mert forrásaikat nem hosszabb-rövidebb időbeli folyamatok produktumainak tekintették, hanem a múlt változatlanul megmaradt emlékeinek. Ez a múlt a nemzeti művelődés legkorábbi foka volt, ezért keresték az ősköltészet, a naiv eposz és a mitológia nyomait, ezért volt a magyar néprajz történetének ebben a szakaszában őstörténeti érdeklődésű, s ezért érzékeny erre a kérdéskörre ma is. Lényeges mozzanat, hogy egy írásos forrásokkal egyáltalán nem vagy alig megközelíthető kor iránt érdeklődtek. Ezért értékelődött föl az orális tradíció, melynek letéteményese az ekkor még tömegeiben írástudatlan, és leghívebb hagyományőrzőnek hitt parasztság volt. így alakult ki, hogy a jelenből, az eleven kultúrából következtettek a múltra, miközben a jelen önmagáért egyáltalán nem érdekelte őket. Ez a szemlélet mélyen begyökerezett a közép-európai néprajzba, úgyannyira, hogy máig hatékony. Következményeként minden kutatónemzedék szoros versenyben állt a múló idővel. Azután is azt próbálta rögzíteni, amit leginkább réginek és éppen elenyészőben lévőnek vélt, amikor őstörténeti reményei már megfogyatkoztak vagy eltűntek. Az az elemi emberi törekvés, amely igyekszik múltját rekonstruálni, általában nem föltétlenül bírálandó, ezúttal azonban nem is méltánytalan a bírálat, mert folyamatosan előfordult, hogy nagy erőfeszítéseket kellett tenni annak megismeréséért, amit az elődök kényelmesen rögzíthettek volna, de más céloktól vezérelten elmulasztottak.
