A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Munka és munkaerő egy iparosodó társadalomban - Forrai Judit: Munkaidő–szabadidő a mulató Budapesten a 19. század végén
302 Ipar és társadalom Forraí Judit csak 400 Ft összegben, a következő két évben 2l-re emelkedett számú adózók már 5069 Ft-ot. Ezek az adatok ellentmondanak annak a ténynek, amit Weisz Dezső fogalmazott meg interpellációjában, a 147 ténylegesen működő bordélyról. Ezek nagyobbik részéről a hatóság nem tud, hiszen minden szabályozás kitermeli a szabályokat megkerülőket, így a reglementálás alól kibújók lesznek a „titkosak". A korabeli szakvélemények alapján minden bejelentettre tíz illegális, titkos, bordély, vagy prostituált jut. A jéghegy csúcsa mögötti rész felderítése, büntetése külön szakaparátust igényelne. A „gettóba-zárt" bordély-prostitúció hosszútávon nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. E céhes működés keretét szétfeszítette az az igény, hogy a szórakoztatóipar fellendítése érdekében kilépjen elzárt formájából. A századfordulóra sok olyan vendéglátóipari üzem alakult ki, ahol vendégcsalogatónak foglalkoztattak nőket, aminek révén ezek szexuális jellegűvé váltak: kávémérés, női kiszolgálású kocsma, lebujok, zengeráj, dalcsarnok, orfeum, bodega, bálhelység, táncterem, pansió, hotel, vendégfogadó, szálloda, fürdők, női kávéház, kabaré és kéjnőtanya. Ezek mind abból éltek, hogy vendégforgalmukat a kéjelgés lehetősége megsokszorozza. Az intézmények tulajdonosai tisztába voltak azzal, hogy az a nő, aki erre a munkára vállalkozik, kiszolgáltatott helyzetben van, főleg ha egyedülálló. Visszaéltek azzal a ténnyel, hogy a nők számára nagyon kevés volt a munkalehetőség. A munkaidő estétől reggelig tartott, a kereset igen alacsony volt. A bárcák kiadását jogszabály módosítja: már nemcsak a bordélyban kapnak működési engedélyt a prostituáltak, hanem megnövekedik a magánkéjnők száma is, sőt a századfordulóra futóbárcát is kiadnak azoknak a nőknek, kik csak másodállásban próbálnak megélni a kéjelgésből. A magánkéjnő magasabb fizetési kategóriát jelent, mint a bordélyos, mert önálló lakással, vagy bérelt szobával kell rendelkeznie ahhoz, hogy dolgozni tudjon. A szállásadók szobáiknak rendesen megkérik az árát: egy magánkéjnő napi lakdíja 3 frt, havi 90 frt, ezzel szemben egy titkos kéj nő havi lakdíja csak 15 frt. A hivatalos működés nemcsak állandó stigmatizálást jelent, vegzálást a rendőrség által, orvosi ellenőrzést, hanem nagy kiadást ró a „vállalkozóra", tehát anyagilag is jobban jár egy prostituált, ha nem jegyezteti be magát, hanem titkossá válik. A bordélyoskéjnő a legkiszolgáltatottabb, a bordélyszabályok vasfegyelme szerint kell élnie, adják, veszik anélkül, hogy beleszólása lenne. A magánkéjnő életével szabadabban és jobb anyagi háttérrel rendelkezik, csak a rendőri ellenőrzés (háromhavonta kell megújítani a bárcát), a háztulajdonos, vagy szobaadó korlátozza viszonylagos önállóssággal. A titkos kéjnő életében nem játszik szerepet a
