A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Munka és munkaerő egy iparosodó társadalomban - Forrai Judit: Munkaidő–szabadidő a mulató Budapesten a 19. század végén

298 Ipar és társadalom Forrai Judit A prostitúció újabb társadalmi szabályozása egyre sürgetőbbé vált, hiszen szaporodott az engedélyek száma, a kérelmezőket többnyire nem utasították el. Szabott ára volt mindennek, így az engedélyeknek is. A bordélyház működése 1000-3000 forint, az éjjeli tánclokál 1000 Ft, a női személyzetű éjjeli kávéházak engedélyét pedig 500 Ft-ért lehetett hivatalosan megkapni. A vállalkozók fizettek, mert az „üzlet" nyereséges volt. A helyzet változtatására a városi közgyűlés hosszas tárgyalások után szabályrendeletet (33.474/1867.) fogadott el. Szentkirályi főpolgármester és Gerlóczy főjegyző által 1867. október 31-én kiadott rendelet indoklásában a következő olvasható: „A jelenlegi társadalmi viszonyoknál fogva a kéjhölgyek és bordelházak eltűrése, ámbár azok közerkölcsiséggel homlokegyenest ellenkeznek, a kósza kéjelgésből különben a közegészségre háruló kóros következések elkerülése végett szomorú kényszerűség lévén, szükséges olyan rendszabályokat alkotni, melyek által egyrészről a vétek szemtelen gyakorlásából eredendő közbotrány elkerültessék, másrészről a közegészség veszélyei lehetőleg elháríttassanak. Megjegyezvén azt, hogy a kéjhölgyek és bordélytelepek tulajdonosai éppen e szempontoknál fogva mint ilyenek, erkölcstelen üzletük tekintetéből jogokat nem követelhetnek, s csak oltalomra tarthatnak számot."

4 Ez az alapos, terjedelmes, 5 részből, 81 paragrafusból álló, körültekintő rendelet kifinomultan igyekezett szabályozni a „kéjelgési aréna minden szereplőjének feladatkörét, munkaköri leírását. Mintegy 50 évig az alapját képezi a kéjelgés szabályának, amelyen mindig a társadalmi igényeknek megfelelően csak kisebb változtatásokat végeznek. A szabályrendelet szerint a cél az volt, hogy a bordélyokra lokalizálják a kéjelgés színterét, amelyet a szem elől elzárhatnak, szigorúan ellenőrizhetnek. Céljuk volt továbbá e rendelettel, hogy megakadályozzák a prostituáltak révén terjedő venereás betegségek terjedését, elfogadván a kor divatos felfogását, hogy a kór terjesztői kizárólag a prostituáltak. Mivel rendőri ellenőrzés mellett dolgozhattak, így megbetegedésük esetén kényszer-gyógykezelték őket. A szabályrendelet mindenekelőtt megszabta a bordélyok számát, a bordélytulajdonos működési feltételeit (ki, mikor, hány éves korban nyithat bordélyt). Budapesten egyelőre 40 nyilvános házat engedélyezett, ezekben 5-nél kevesebb és 15-nél több nem lehet az alkalmazott kéjnők száma. Előírta, hogy a felvétel előtt a tulajdonos köteles megvizsgáltatni az új, de már igazolvánnyal rendelkező kéj nőt, aki 17 évesnél nem lehet fiatalabb. A „türelmi bárcát", a rendőrhatóság elnéző magatartását bizonyító okiratot a főkapitány adta ki. Elrendelte, azt is, hogy a bordélytulajdonos köteles a kéjnőt megbetegedése esetén a városi kórházba kény4 Szabályok a kéjelgés - bordelházak [!] - és kéjhölgyekről 1867. 1. 3.