Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)
A salgótarjáni zsidóság sorsa Magyarország német megszállását követően
Egyre nőtt azonban azoknak a tábo- ellenességet. Ezzel a gettósítások alatt, ra, akik nem bánták a zsidók elhurcolá- sőt után sem hagyott fel, lehetőséget sát, kifosztását. Az embertelenségért sem adva a szörnyűségek higgadt átgonnem kis részben a helyi sajtó volt a fe- dolására, az egyszerű emberek lelkiismelelős, amelynek gyűlölködő hangnemét rétének felébredésére. Török Gáspár, a már megtapasztalhattuk. A sajtó egyéb- Magyar Nemzetiszocialista Párt Nógrád ként országszerte felettébb rossz irány- megyei vezetője, karancskeszi gazda így ban befolyásolta, manipulálta a közvéle- ujjongott a tarjáni zsidók gettóba záráményt, az emberekbe sulykolta a zsidó- sakor a városi újság vezércikkében: Honfoglalásra! írta: Török Gáspár, a Magyar Nemzetiszocialista Párt megyei vezetője. Mi volt magyar ebben az országban? Magyar volt az ország neve, de nem volt magyar és keresztény benne a vezetés. Magyarok voltak a gyárak és bányák munkásai, de nem magyar és keresztény a tulajdonos. Magyar fiúk mellkasából fonódott a világháborúban és ma is a frontok ezer kilométeres ércsövénye, de nem magyar és keresztény a sárgacsillagos, akik a biztos, meleg otthonban ültek és élvezték az élet minden gyönyörét és kényelmét. Ugye nem jogtalanul jajdult fel a magyar faj a rettentő zsidó gazdasági és politikai elnyomás ellen évtizedeken keresztül, de — sajnos - mindig eredménytelenül? És ugye az sem fog a jogrenddel összeütközni, ha egyszer már végre a zsidó-kommunista destrukció [bomlasztás] ellen a kormányzattal karöltve, a cselekvés terére léptünk, és a zsidókérdést maradéktalanul, gyökerében megoldjuk? ... Csak néhány adattal kívánom fent vázolt állításaimat megyei viszonylatban is igazolni, hogy milyen rettenetes nyomás feküdt a zsidóság és csahosai részéről a magyarságon: a megyénk nagyiparának 95%-a a zsidóság kezén volt, az ügyvédek 75%-a zsidó volt - köztük néhány kommunista vádbiztossal —, az orvosok 65%-a szintén zsidó volt, a bankoknak pedig 97%-a volt a zsidók és azok befolyása alatt. Itt már annyira elharapódzott a zsidóság hatalma, hogy zsidó járásbíró, zsidó adóhivatali helyettes főnök, zsidó végrehajtó, félzsidó főszolgabíró, zsidó feleséggel rendelkező rendőrtisztviselő, a járásbíróságon zsidó ügyész, zsidó detektív működött a rendőrségen, szóval igyekeztek megszállva tartani minden nekik kellemes és könnyű pozíciót, ahol az anyagi javak legtöbbje a kasszájukba folyt be, és befolyásukkal pedig mind a gazdasági, mind a politikai vonalon tökéletesen összedolgoztak a könnyen vesztegethető gyászstrómanokkal [a tényleges irányítókat leplező bábfigurákkal]! No, de most már elérkezett a leszámolás órája, és a kormányzat elhatározta és könyörtelenül végrehajtja a zsidóság és bűnös társainak a magyarság életéből történő kiküszöbölését és a munkaalkalom megteremtését, ahol mindenkinek dolgoznia kell, aki magyar kenyeret akar enni, és élvezni akarja a drága magyar levegőt, amelyért a magyarság olyan sokat vérzett! Valósággal új honfoglalásra kell a magyarságnak harcba indulnia saját otthonában, mert az utóbbi évek alatt a magyar elnyomottá lett saját hazájában. Tehát magasra kell tűzni a Magyar Nemzetiszocialista Párt zászlóját, és minden igaz magyarnak oda kell tömörülni a magyar egység és magyar fajtánk jobb sorsának felvirágoztatása érdekében! (A Munka, 1944, május 6-, 1. oldal.) 61