Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

Beilleszkedési kísérletek és a zsidógyűlölet kibontakozása Salgótarjánban

dók közötti házasságok sem voltak már tiltottak, bár ezek a frigyek ritkaságszámba mentek: a század utolsó öt évében mindöszsze négy ilyenről tudunk a városban. Németes vagy szlávos hangzású neveik magyarosítása szintén az asszimiláció egyik formája volt, amivel nem mellesleg társadalmi érvényesülésüket, pályafutásukat próbálták egyengetni. A nevüket önként magyarosítok mellett azonban olyanok is akadtak, akik rákényszerültek erre a lépésre. Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején, a 19- század legvégén elvárták, esetenként kötelezték a közhivatalnokokat, közüzemi (például vasúti) munkásokat a magyar név felvételére. Ez a nyomás a 20. század elején is erősen rájuk nehezedett. Ady szavaival élve: nemcsak az értelem, szándék és alkalom tette őket magyarrá, hanem a sors és a parancs is. Egy másik, az előbbieknél azonban sokkal mélyrehatóbb, radikálisabb asszimilációs út lehetett a zsidóság számára a vallásváltás, a kikeresztelkedés. A századforduló, Erdélyben, Gyulafehérváron születtem 1909. január másodikán. Apám mindig a bányánál dolgozott, akkor éppen Ranyicskán egy kis márványbányánál volt alkalmazásban. Ötéves koromban költöztünk el onnan AjkaCsingervölgybe, Veszprém megyébe. Apám a szénbányánál dolgozott, én pedig elkezdtem itt az iskoláimat. A családom neve régen Apfelbaum, almafa volt. Apám ekkor, 1914-ben magyarosította a nevét. A Bécsben élő nagybátyám, Emánuel Almási, Manó bácsi - aki már régebben magyarosította a nevét - akkor már több évtizede nem volt Magyarországon, de németül nem tanult meg, magyarul meg elfelejtett, és ő írta, hogy hallotta, hogy apám magyarosítani akarja a nevét. Azt javasolta, hogy kövesse az ő példáját. így lettünk Apfelbaumból Almásiak. (Hídváry István interjúja A. G.-vel Részlet.) Salgótarján főtere a zsidó boltok cégtábláival 41