Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A zsidóság Salgótarján szolgálatában

lalkoztak vagy valamiféle ipart is űztek. Sokukra jellemző volt, hogy több lábon álltak, egyszerre két-három forrásból biztosították megélhetésüket. Ha valamely vállalkozásuk nem hozta meg számukra a kívánt sikert, gyorsan „foglalkozást váltottak". Az önmagát kereső tarjáni zsidó példája lehet a Komáromból érkezett Schwartz Lipót, aki húsz esztendő alatt volt vendéglős, kereskedő, sőt cipész is. 1910-ben 262 zsidó és keresztény kereskedő, illetve 411 vállalat működött a községben, amit jelentős fejlődésként könyvelhetünk el. Már a 19. század végén sokan foglalkoztak vendéglátással, 1910ben pedig országosan is kiemelkedő volt a tarjáni, azon belül a helyi zsidó kocsmások, szállodások, vendéglősök, kávézósok száma. Felhalmozott tőkéjüket szívesen fektették be más vállalkozásokba: a Népbank például Kohn Lipót vendéglős igazgatósága alatt működött. A két világháború között ugyancsak szép számmal alakultak zsidó tulajdonú cégek Salgótarjánban. Zömük kereskedő (főképp szeszes italok, gyümölcsök, termények árusítója, de ott volt köztük a Mayer és Ungár Fűszer- és Gyarmatáru Nagykereskedelem, Székely Jakab bőrkereskedő és cipőfelsőrész-készítő és még számos más vállalkozás), ám természetesen iparosok, sőt „gyárosok" is akadnak: Friedmann Jenőnek cipőgyára, Gescheit Jenőnek fuvarozó vállalata üzemelt. A két világháború közötti tarjáni kereskedelem jelentős része a zsidók kezében volt, s amikor a második világháború idején elhurcolták őket, nagyon koRömer Jenő Salgótarján Főtér moly ellátási gondok, fennakadások keletkeztek a városban. Az 1922-es várossá alakítás újabb lendületet adott a helyi kereskedelemnek: 1920 és 1930 között kis híján megduplázódott az ebből élők aránya. A vendéglátás továbbra is kulcsfontosságú maradt. 1932-ben 53 vendéglőben, kocsmában, italmérésben és kávézóban, 1936-ban pedig 71 italmérő helyen szolgálták ki az országos átlag kétszeresét (!) is megivó tarjániakat. Salgótarján minden szállodája: a Badacsony, a Vadász, a Korona (később Hungária), a Pannónia, a Bristol és a Nemzeti Szálloda is zsidó tulajdonban volt. A fiatal városban modern kereskedelmi vállalkozások is sikerrel működtek az újító szellemű zsidók jóvoltából: a Römer testvérek autókereskedést indítottak, Szántó Sándor elektrotechnikai szaküzletet létesített, Klein L. Márkus a Vacuum Oil Company fővárosi részvénytársasággal karöltve benzintöltő állomást, a Spielbergek és a Friedmannok pedig addig ismeretlen létesítményt: ruházati áruházat nyitottak. Ám a Salgótarjánban otthonra talált zsidóság nem csupán kereskedőként járult hozzá a város fejlődéséhez. Az 1880as és 1890-es években csaknem annyi zsidó családfő űzött valamilyen ipart, mint amennyien különféle termékekkel kereskedtek. Legtöbb közöttük a cipész, bádogos, fuvaros és fiákeres, szabó, valamint mészáros, de voltak zsidó lakatosok, szobafestők, pékek, szappanosok, és akadt egy-egy borbély, kosárfonó, ékszerész, :JO