Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A zsidóság megtelepedése Salgótarjánban

jankovich 1855-ös halálával szinte egy időben beindultak a bányafeltárások, s a kezdeti nehézségek után szédítő gyorsasággal bontakozott ki az ipar, terebélyesedett a kis falu. Már a következő évtizedben megalakult a Szent István Kőszénbánya Társaság (mely hamarosan az ország legnagyobb szénipari vállalatává nőtte ki magát), elkészült a Pest—Salgótarján vasút, lerakták a vasgyártás alapjait. 1872-ben nagyközségi rangot, 1876-ban országos vásártartási jogot kapott Tarján. A század végén létrejött a vasöntöde és gépgyár, illetve megkezdődött a palacküveg, a Schwarz család jóvoltából pedig a szomszédos Pálfalván a táblaüveg gyártása is. Kezdetben igencsak rémisztőnek tűnhetett a rohamos fejlődés, a bányák nyitása után az iparosok és kereskedők azt várták, „mikor fog a szén kifogyni és az üregek beomlásával a község Összedűlni és az egész ipari fejlődés semmivé válni". Ám a kétség és félelem felhői hamarosan szertefoszlottak: nem csupán a megye vagy az ország határain belülről, de azon túlról is Özönlöttek ide a munkára éhes emberek. 1857 és 1869 között, azaz mindösszesen tizenkét esztendő alatt megötszöröződött a lakosság száma, igaz, nagyon sokan voltak, akik csak időszaki jelleggel laktak Tarjánban. Az itt élők meghatározó többsége mindig a római katolikus hitet vallotta. A zsidó vallásúak Kis-Salgótarján lakóinak hat1894-ben így dolgoztak a salgótarjáni bányászok nyolc százalékát tették ki 1867 és 1944 között, és arányuk viszonylagos állandóságát figyelhetjük meg a mai városterületet alapul véve is (4—5%). A zsidó családok, ha megtalálták itt számításukat, maradtak, ha nem, hát továbbálltak. Folyamatosan érkeztek a szélrózsa minden irányából, s jellemző, hogy még 1884 és 1895 között, tehát a 19- század legvégén is csupán egy zsidó férfi alapított itt „őshonos" tarjámként családot. Salgótarján látképe azl910-es években ;Í-