Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)

KRONOLÓGIA - 1972

1972 309 1972. május 28. - A JAMK-ban a „Tízéves a Nógrád Megyei Idegenforgalmi Hivatal" címmel idegenforgalmi kiállítás nyílt, melyen Nógrád megye természeti és műemléki értékeit mutatták be. (Nógrád 1972. V. 30.) - A HNF Megyei és Városi Bizottsága, a VT és a Megyei Úttörőelnökség szer­vezésében összeült a JAMK-ban a st-i szülők parlamentje, melyen megnyitó be­szédet Szabó László, a Magyar Úttörők Szövetsége titkára mondott, majd szek­ciókban folytatták a tanácskozást. (Nógrád 1972. V. 30.) 1972. május - Varga Imre Radnóti szobrát, mely a Tanácsköztársaság téren állt, kiállításra „kölcsönkérték" több hónapra: először Tihanyban, majd Párizsban állították ki. (Nógrád 1972. V. 6.) - A Megyei Tanács hatáskörébe került a PSZF kollégiumi problémájának meg­oldása, így a VT által biztosított Bartók Béla úti épületre nem volt szükség. (XXIII. 527. 1972. VI. 19.) - Vita alakult ki a helyi járati autóbusz-pályaudvar Rákóczi út Pécskő Üzletház Karancs Szálló közötti szakaszának szélesítése miatti áthelyezéséről. A VT jobb megoldás híján a Pécskő utcát jelölte ki erre, de az MSZMP Városi Bizottsága vétót emelt ez ellen. (XXIII. 527. 1972. VI. 19.) 1972. június 2. - Megalakult a Gedőc-tetői Munkás Kertszövetkezet. (XXIII. 527. 1972. VI. 19.) 1972. június 5. - A JAMK előtt újra elindították a „Zenélő hétfő" című szabadtéri hangversenyso­rozatot, melyen st-i zenekarok és énekkarok léptek föl. (Nógrád 1972. V. 31.) 1972. június 10. - Csábiné Komka Magdolna a Népstadionban rendezett atlétikai versenyen 185 cm-re javította a női magasugrás általa tartott magyar csúcsát. (Nógrád 1972. VI. 13.) 1972. június 11. - A JAMK előtti téren az „Öt karika - öt verseny" mozgalom keretében a KISZ Városi Bizottsága és a Városi Testnevelési és Sporttanács szabadtéri asztalite­nisz versenyt rendezett. (Nógrád 1972. VI. 13.) 1972. június 12. - A Tanácsköztársaság térről átköltöztették a helyi járati autóbusz pályaudvart a Pécskő utcába a tér rendezése, csatornázás és a Rákóczi út ezen szakaszának bővítése miatt. (Nógrád 1972. V. 31.) 1972. június 15-16. - Az SZMT székházban a KISZ agitációs és propaganda titkárainak tartottak országos szemináriumot „A tudomány és a technika a békéért és a háború szolgálatában" címmel, melynek nyitó előadója dr. Gombár József a KISZ KB titkára volt. (Nógrád 1972. VI. 16.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom