Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)

KRONOLÓGIA - 1972

1971-1972 303 - A SKÜ a Tarján patak szennyezése miatt 2 300 ezer Ft bírságot fizetett ki. (XXIII. 527.1973. XII. 28.) - A Baglyasaljai Hétközi Diákotthon férőhelyeinek száma 83-ra növekedett. (XXIII. 527. 1972. 1. 17.) 1972 1972. január 10. - A JAMK-ban országos filmbemutatót tartottak a Bacsó Péter által rendezett „Jelen idő" című filmből, melyen megjelent a rendező, valamint Zimre Péter forgatókönyvíró és társrendező. A többségében nem hivatásos szereplőgárdá­ban három st-i is helyet kapott (Bolyós László, Molnár Ernő és Szmolicza Gá­bor). (Nógrád 1972. 1. 12.) 1972, január 12, - A JAMK-ban a BM és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében „A fiatalkori bűnözés" címmel kiállítás nyílt meg. (Nógrád 1972. 1. 13.) 1972. január 15. - A Városi Sportiskola tevékenységét felfüggesztették és az Országos Testnevelési Sporttanács kezdeményezésére március l-jétől az atlétikai és vívószakosztály az SKSE, a labdarúgó és kosárlabda szakosztály pedig az SBTC egyesületi sportiskolá­jaként működött tovább. A változtatás oka részben szakmai hiányosság, részben gazdasági megfontolás volt. (XXIII. 527.1972. HL 27., Nógrád 1972. 1.30.) 1972. január 23. - Az országos vidéki sífutóbajnokságon, Kékestetőn, a megszerezhető 12 első helyből az SKSE versenyzői 9-et nyertek meg. (Nógrád 1972. 1. 25.) 1972. január 26. - A Kohász Művelődési Ház falán emléktáblát lepleztek le abból az alkalom­ból, hogy 50 évvel korábban itt tartotta alakuló ülését a városi képviselő-testü­let. (Nógrád 1972. 1. 27.) 1972. január 27. - A JAMK-ban együttes ülést tartott a VT, az MSZMP Városi Bizottsága, a KISZ Városi Bizottsága és a HNF Városi Bizottsága, melyen a kemerovói és besztercebányai küldöttségen kívül részt vett Buda Gábor, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese és Szilágyi Lajos, az építési és városfej­lesztési miniszter helyettese is. St várossá nyilvánításának 50. évfordulóján ün­nepi beszédet Jedlicska Gyula az MSZMP Megyei Bizottsága első titkára mon­dott. Az üdvözlőbeszédek után átadták a díszpolgári oklevelet Afanaszij Fjo­dorovics Jestokinnak az SZKP Kemerovo területi pártbizottsága első titkárá­nak, Perényi Imrének a Budapesti Műszaki Egyetem rektorának, Magyar Géza Állami-díjas építésznek. Ezután két filmet vetítettek le. Az egyik „A partizántábor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom