Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)

KRONOLÓGIA - 1973

1973 331 1973. november 27-28. - A szlovákiai Magyar Területi Színház két előadáson mutatta be a JAMK-ban Felkai Ferenc „Madách" című drámáját. (Nógrád 1973. XI. 29.) 1973. november - Sok gondot okozott a Sebaj-telepen a gázbekötés az újonnan épült házaknál. (Nógrád 1973. XII. 12.) - A VT azon osztályai, melyek a Rákóczi út épületeiben voltak elhelyezve, a ta­nács épülete mögött felhúzott faházba költözködtek. (Nógrád 1973. X. 7.) 1973. december 5. - Első ízben járt Mikulás a Madzsar József Megyei Kórházban. (Nógrád 1973. Xű. 6.) 1973. december 7. - Átadták a Madzsar József Megyei Kórház új, 120 ágyas szárnyát, melyben a hepatitisz, ideggyógyászati és a III. belgyógyászati osztály kapott helyet. (Nóg­rád 1973. XII. 8.) 1973. decemberié. - A JAMK-ban megnyitották az Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemlére beküldött 560 felvétel közül kiválogatott 110 fotóból és 110 diából összeállított kiállítást. (Nógrád 1973. XII. 18.) 1973. december 20. - A Kohász Művelődési Házban „A falu a szocializmus útján" címmel nyílt ki­állítás, melynek célja, hogy dokumentálja a falvak fejlődését, elsősorban a me­zőgazdaság kollektivizálása után. (Nógrád 1973. XII. 21.) 1973. december 22. - Az MSZMP Megyei Bizottság épülete előtt felavatták Vasas Károly „Bá­nyász" című szobrát. (XXIIL 527.1973. XII. 28.) 1973. december 31. - A Nógrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat a volt Vadaskert kisvendéglőt át­alakította és Beszterce étterem néven nyitotta meg. (XXIIL 527. 1974. 1. 28.) 1973 folyamán - A VT az előző évi 8 millió Ft-os bankhitel mellé újabb 10 millió Ft-ot vett fel, melyet beépítendő területek elő-közművesítésére használtak. 797 darab lakás épült a városban egy év alatt, mely a legtöbb az eddigi évi teljesítményhez ké­pest. A bányai kolóniák szanálására biztosított 151 lakásba költöztek a lebon­tott Károly-aknai, Inászó-felső fabarakkjai, a Bartók Béla úti „Kocsis-sor", a Jó­zsef-telepi, Öreg József-telepi fabarakkok és a Csizmadia alsó kolónia lakói. (XXIIL 526. 1974. VI. 21., XXIIL 527. 1974. III. 25.) - A sportcsarnok építését késleltette a megváltozott építési szabvány, mely kö­vetkeztében meg kellett erősíteni az alumínium ívszerkezeteket. (XXIIL 527. 1974. V. 27.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom