Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)
KRONOLÓGIA - 1968
234 1968 1968. január 15. - Az MHSZ megyei modellező klubja kiállítást rendezett a JAMK-ban kiképzési és sporteszközeiből, repülő- és hajómodellekből. (Nógrád 1968. 1.) 1968. január 17. - Megalakult a Salgótarjáni Művészeti Napok Intéző Bizottsága. A tervek szerint első alkalommal szeptember 15-22 között, majd kétévenként rendezik meg. Célja: a város szellemi hatásának megjelenítése és a provincializmus elkerülésének segítése. (Nógrád 1968. 1.18.) 1968. január 31. - St vízellátásában zavar keletkezett, mert szennyezett volt az Ipoly vize, s a regionális vízmű tározója még nem készült el. Öt tartalék-kutat kapcsoltak be és felszólították az ipari üzemeket az ivóvíz felhasználásának csökkentésére. (Nógrád 1968. II. 1.) 1968. január - A st-i üzemekben sorra alakultak az MHSZ tartalékos- és lövészklubok. (Nógrád 1968. 1. 12.) 1968. február 1. - A JAMK-ban vendégszerepelt Dora Yannakopulou vezette görög együttes, mely azzal a céllal járta Európát, hogy felhívja a figyelmet a görög katonai junta tetteire. Műsoruk jelentős részét Mikisz Theodorakisz zeneszerző és Yannis Ricos költő műveire alapozták. (Nógrád 1968. II. 3.) - A VT-on az új beruházási feladatok szervezésére és a végrehajtásuk koordinálására tervcsoportot hoztak létre. (XXIII. 527. 1968. 1. 31.) 1968. február 23. - St-ban energiabizottságot hoztak létre, mely a város víz-, elektromos-, gőz- és gázenergiájának egységes gazdálkodását hivatott kialakítani. (Nógrád 1968. II. 23.) 1968. február 24. - A Pécskő Áruház átadása előtt megnyílt az új OFOTÉRT üzlet, mivel a régi üzlethelyiséget le kellett bontani. (Nógrád 1968. II. 18.) 1968. február 29. - Sándor Elemér VB elnök Budapesten, a Magyar Urbanisztikai Társaság felkérésére, előadást tartott St rekonstrukciójáról és az átépítés során felmerülő főbb problémákról. (Nógrád 1968. III. 1.) 1968. február - Megkezdődött közel egyéves szünet után az oktatás a salgóbányai KlSZ-vezetőképző iskolán, ahol kb. 3 millió Ft-os beruházással felújították a konyhát, ebédlőt, új szárnyat építettek, megoldották a fűtést és a vízellátást. (Nógrád 1968. III. 3.)