Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)

KRONOLÓGIA - 1964

174 1964 1964. október 18. - A Madách centenárium alkalmából a Budapesti Irodalmi Színpad tartott előadást Gyárfás Miklós rendezésében, Bessenyei Ferenc és Bara Margit főszereplésével. Az összeállítás Madách műveiből és levelezéséből készült. (Nógrád 1964. X. 21.) 1964. október 23-24. - Az Acélárugyári Művelődési Házban kétnapos Országos Kislakás-építkezési Tanácskozást és kiállítást tartottak, amely a csoportos, társasház, ill. láncház beépítési rendszer előnyeit vizsgálta. Dr. Perényi Imre építésügyi miniszterhe­lyettes nyitotta meg a rendezvényt, majd több előadás hangzott el. (XXIII. 527. 1964. XI. 16., Nógrád 1964. X. 18.) 1964. október 24. - A St-i Üveggyár Művelődési Házában bevonuló bált rendeztek, melyen a Buda­pesti Karhatalom kultúrcsoportja és tánczenekara lépett fel. (Nógrád 1964. X. 24.) 1964. október 28. - A VT szakemberek bevonásával bizottságot hozott létre, mely terepbejárás után térké­peken rögzítette a város környékének - Salgót és Eresztvényt is beleértve - erdősítési előtervét, parkerdők és erdősávok telepítési helyét. (XXIII. 527.1964. XI. 16.) 1964. október 29-30. - A Magyar Kémikusok Egyesülete Reológiai Szakbizottsága tartott kétnapos értekezletet a Karancs Szállóban a vegyiparról. (Nógrád 1964. X. 30.) 1964. október - Az új gimnázium építésének földmunkáinál délutánonként a Madách Gimná­zium tanulói is segítettek, naponta átlag 30-an. (Nógrád 1964. X. 24.) - Akadozott a lakosság tüzelővel való ellátása. Elsősorban a telephelyről való elszállítás, mivel a VT erre a MÁVAUT-at jelölte ki, s magánfuvarosoknak nem engedélyezte. A VB felszólította a vállalatokat, hogy dolgozóik részére a szállí­táshoz biztosítsanak gépkocsikat. (XXIII. 527. 1964. X. 5.) - Honismereti tanfolyamot tartottak minden hónap második vasárnapján St­ban a Nógrád Megyei Népművelési Tanácsadó rendezésében a honismereti szakkörvezetőknek a falukrónika írásról, a bányász, munkás hagyományok és a néprajzi gyűjtésről. (Nógrád 1964. X. 14.) 1964. november 2. - A VT VB határozatot hozott a nők elhelyezkedési lehetőségeinek javításáról, mely szerint a Háziipari Szövetkezet keretében baba- és népművészeti cikkek készítésével foglalkozó részleget kell létrehozni, bővíteni kell az írószer Ktsz-t, valamint a Kézműipari Vállalat profilját, a Cipész Ktsz-nél papucskészítő rész­leget kell felállítani, a Nyomdaipari Vállalatnál pedig csomagolóeszköz gyártó részleget. Ezzel egyidőben szükséges megvizsgálni a bölcsődék és óvodák két­műszakos átalakításának igényét. (XXIII. 527. 1964. XI. 2.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom