Salgótarján történelmi kronológiája II. 1945-1977 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 39. (Salgótarján, 2002)
KRONOLÓGIA - 1963
156 1963 1963. május - A Megyei Tanács mögötti lakótelepen forgatták Tardos Tibor „Tücsök" című elbeszélése alapján készült film számos jelenetét, melyben Psota Irén, Szirtes Ádám, Sinkovics Imre, Sallai Tibor és Deák B. Ferenc is szerepelt. (NNú 1963. V. 1.) - A Nógrád Megyei Építőipari Vállalat st-i építkezésein kettős műszakot vezettek be, hogy behozzák a hideg tél és az első félévi munkáshiány okozta lemaradást. Érintette ez a kórház, a Pécskő utca és a zagyvapálfalvai lakóház építését. (NNú 1963. V. 25.) - A VT VB felkérte Sándor Elemér VB elnököt és Jedlicska Gyulát az MSZMP Városi Bizottsága első titkárát, hogy a regionális vízmű továbbépítése érdekében „az illetékes szerveknél járjanak el a szükséges eternit nyomóvezetékhez szükséges anyag biztosítása végett." (XXIII. 527.1963. V. 17.) 1963. máj us-július - A st-i cigányzenészeknek tartott továbbképző tanfolyamot a TIT és az Országos Szórakoztató Központ támogatásával a Nógrád Megyei Népművelési Tanácsadó, mely keretében heti egy alkalommal előadásokat hallgattak egészségügyi, művészeti kérdésekről, a cigányság eredetéről. Szakmai továbbképzésüket Rácz Kiss János az Állami Népi Együttes koncertkarmestere vezette. (NNú 1963. VI. 26.) 1963. június 1. - Mindkét st-i üveggyár az ÉM. Üvegipari Országos Vállalat gyáregysége lett. (Molnár 1974.) - A kollégiumkertben megalakulásának 15. évfordulójára készült ajándékműsorral vendégszerepelt a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese. (NNú 1963. VI. 1.) 1963. június 2. - Megnyílt a Városi Művelődési Házban a Nógrád megyei képzőművészek tavaszi tárlata, melyen első ízben „öntevékeny tehetségek munkáiból is" állítottak ki. (NNú 1963. VI. 1.) 1963, június 28. - Az általános iskolásokból, középiskolásokból, szakmunkásképzős és üzemi fiatalokból, valamint a St-i Állami Zeneiskola fiatal tanáraiból álló 35 tagú KISZ st-i szimfonikus zenekara kéthetes vendégszereplésre az NDK-ba, Helbrába utazott. (NNú 1963. VI. 29.) 1963. június - Az Országos Természetvédelmi Hivatal a természetvédelemre vonatkozó rendelkezések alapján természetvédelmi területté nyilvánította Salgóvár és a Boszorkánykő környékén kb. 200 holdnyi területet. (NNú 1963. VII. 10.) - Az Acélárugyárban gyárrendezési programot kezdtek, melynek keretében szabályozták a közlekedési utakat, különböző színűre festették a gyáregységek épületeit, a belső falfelületeket. A költségeket a társadalmi munka mellett 2,5 millió Ft-ra tervezték. (NNú 1963. VI. 22.)