Nógrád megyei evangélikus lelkészek és tanítók díjlevelei 1784–1804 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 38. (Salgótarján, 2002)

Dobrocs és filiái: Vámosfalva, Kotmanlehota, Fűrész

DOBROCS A nemes Nógrád megyében fekvő dobrocsi (DobroC) ágostai hitvallású evangé­likus egyházközség régi anyaegyház, melynek a következő leányegyházai van­nak: Vámosfalva (Mytna), Kotmanlehota (Kotmanová) és Fűrész (Píla). Egyi­küknek sincs temploma, tanítóik azonban vannak, kivéve Fűrészt. A dobrocsi lelkész jövedelme az anyaegyházban I. Állandó jövedelem, melyhez tartozik 1. Belsőtelek, melynek azon a helyen kívül, ahol a szükséges parókiai épületek állnak van saját udvara és benne egy kis kert a kapu mellett az iskolaabla­kok alatt, körülbelül két meszely őszi magra való. Úgyszintén van egy na­gyobb kert az udvar mellett, amely három kisebb részre van osztva, amelybe két kila őszi magot lehetne vetni. * Mind az udvart, mind a kerteket az egyháztagok kötelesek kerítéssel ellátni és elvégezni rajtuk a munkákat. 2. A külső, azaz a határban lévő telkek a következők: a. Két szántóföld két nyomásban, amiből évente az egyiket őszivel vetik be, a másik parlagként áll. - Az egyik a parókiai szérűn van, 12 kila őszire alkalmas. Szomszédos szán­tó északra Lojko Ondrisé, délre Palkove Pálé. - A másik szántó az úgynevezett Hlisty-ben, két kila őszi magra alkalmas. Északra szomszédja Dudás Jano, déli pedig Sztanka Gyuro. * Ezeken a szántókon minden szokásos munkát, mind a trágyakihordást, a szántást, az aratást, mind a behordást az egyháztagok kötelesek elvégezni. b. Parókiai rét a következő négy van. 1. A malmon alul, egy kis szekérre való termést hoz, az egyházi molnár használja. 2. A gázlón alul, három szekérre valót terem. Keletről a szomszédja Fillo Már­ton, nyugatról Mahut Jano és Jakubecz Matej. 3. A zólyomi gázlónál lévő rét három szekérre valót hoz. Északra a rektori, délre a lónyabányai tisztelendő úr és rektor úr rétjei, keletre a Fillo-féle rét. 4. Fűrész alatt, az agyagosban vagyis az Uhlar-féle alatt, fél szekérre való termést hoz, nyugatra a vámosfalvi kenderesek fekszenek, nyugatra az országút van. * Az egyháztagok kötelesek kaszálni, gyűjteni és behordani. c. Káposztás mindjárt a parókiai kert mellett fekszik, másik oldalán az iskolai kert mellett, V4 kila őszi magra alkalmas. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom