Nógrád megyei evangélikus lelkészek és tanítók díjlevelei 1784–1804 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 38. (Salgótarján, 2002)
Nagyiám
* Bármilyen munkát és gondozást igényelnek ezek a földek, azt mind az egyházközség köteles anyagiakkal fedezni és elvégezni. b. A parókiai rétek a Dolinában találhatók, ott, ahol a malom van felépítve, talán hét vagy nyolc darab lehet belőlük. Ezek a rétek mind a folyó mellett fekszenek. Az a legjobb közülük, amelyik a malomárok alatt terül el. Körülbelül hét kis szekér széna és öt szekér sarjú terem meg rajtuk. * A parókiai rétek közül az egyikkel kapcsolatban, még pedig az elsővel, a mélyút alatt és végén fekvővel, amelyről egy szekér szénája volt a lelkésznek, 1791-ben a Ielkészüresedés idején kötelezték a lelkészt, hogy a rektornak adja. Ezt tehát elvették és odaadták a rektornak. Ez a rét rendszerint két szekér szénát és ugyanannyi sarjút terem. Ha eljön a maga ideje, vissza kell venni. c. A parókiai kenderes a Brezinában fekszik és két kila kendermagot vetnek bele. * Ezt a parókiai kenderföldet az egyházfik művelik meg. Özvegyasszonyok tépik a kendert, a lányok tilolják és gerebenezik. A kenderföld bekerítése az egyházközség feladata. d. Káposztása egyáltalán nincs. e. Kukoricása sincs. f. Szőleje nincs, mivel nincs szőlőskert. 3. Évi fizetés. a. Készpénzben semmi. b. Gabonában vagy kilákban. - Minden igásállat után fél kila búzát kap. - A zsellérek szintén fél kilát fizetnek. - Az özvegyasszonyok egy zsákot adnak vagy 4 garast. * Az állatokat általában tavasszal írják össze a gazdák jelenlétében. Mindenki olyan őszit ad, mint amilyent vetésre hagy meg magának. Mindenki köteles azonban azt jól megrostálni, és tetőzve mérni. c. Baromfijárandóság, minden önálló személytől évente egy kakas jár. d. Tűzifát minden fogatos gazdától egy szekérrel kap, amit a zsellérek felvágnak és halomba raknak. e. Sörjárandóság helyett nem kell a lelkésznek malomvámot adni, amíg csak a község bérli a malmot. f. Dézsmát és borjárandóságot nem kap. g. Az élelmet illetően némi borsót és lencsét kap a Szent Imre napi koledából. Ezt az egyházfik végzik, és a rektorral nem osztozik rajta. * Szent Imre napra és az ő emlékére tartják a templomszentelés emlékünnepét. A lelkész ezen a napon mondott igehirdetéséért 1 kila búzát kap a malomból. h. A három nagyünnepi offertóriumből két részt kap. i. A közönséges két koledából, a Háromkirályokiból és úrnapiból két rész a lelkészé. Az első koleda pénzt, kolbászt, zabot és a lányoktól cérnát eredményez. A második pénzt, sajtot és tojást. k. Ha a lelkésznek bármikor is szüksége van lovakra és úti alkalmatosságra, azt az egyházfik biztosítják számára, akik az ilyen szolgálatok miatt felmentést kapnak a vármegyei és községi sorra kerülés alól. II. Stólajövedelem 122