Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára II/2. 1956. november 14.–1957. január 16. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 37. (Salgótarján, 2002)

304. Magos Béla beszéde a Salgótarjáni Acélárugyár munkásai előtt – Salgótarján, 1956. november 17.

telemmel kell szólnunk, hiszen többségünk erejében is ősidőkre visszanyú­ló, igaz paraszti vér csörgedez. Ez, valamint a munkásság, ill[etve a] kicsiny, de nemes országunk iránti hűség kötelezett el bennünket arra, hogy mindannyiunk legszentebb köte­lessége, miszerint elsősorban hazánk ügyét kell szolgálni, továbbmenően: a szegények ügyét, most és mindenkor, de azon szegényekét, akiknek forró szívén, tisztes, kérges munkáskezén kívül más drága kincsük úgysincs. Meggyőződésem, hogy ebben egyetértünk talán-talán mind a tízmillióan. Ha tehát hovatartozásunkban, kikért való küzdésünkben egyek vagyunk, úgy egyek kell, hogy legyünk döntő kérdésekben, az érvelésekben is. Nézzük meg ezért teljes tárgyilagossággal a munka haladéktalan felvéte­le melletti vagy elleni érveket! Egységes szívünk mellett próbáljuk felsorolni a jelenleg járatos véleménytípusok nagyobb csoportjait! 1. [Az] egyik ilyen típuscsoport a hazafiak csoportja. Álláspontjuk: ha a nemzet küzd, akkor feltétlenül úgy érzik, hogy nekik sztrájkolni kell. A tény az, hogy a fegyverek elnémultak. A jogos követelések viszont, amiket mun­kásságunk, ifjúságunk, azaz a nemzet színe-java kívánt, még nem teljesül­tek. Gondolják e csoport képviselői, ha tovább sztrájkolnak, úgy teljesül [nek kívánságai]? Válasz helyett feleljünk azzal, hogy a szovjet csapatoknak van bőséges utánpótlásuk, a mi belső készleteink viszont apadnak. A Szovjetunió óriási állam, az nyilván nem merül ki, de a mi raktáraink fel­töltés hiányában kimerülnek. így kinek használunk a sztrájkkal? Budapest kicsinyei és aggjai romos lakásban fáznak, élelem hiányában éheznek. Ez ri­deg tény. Ezért szavazta meg nagytanácsunk, hogy mivel az ő helyzetük sokkalta szerényebb, így ne magunk között, hanem budapesti sokgyerme­kes, éhező és fázó családok között osszuk szét azt a teherautó lisztet, amit magunkénak vallhatunk. Értsetek ezzel egyet, de el kell fogadnunk azt is, hogy bennünket ne[m] fog [a] szükséges cikk[ekk]el ellátni senki! Helyet­tünk nem csinálják be mások a fővárosi otthonok oldalait, ablakait! Kiket sújtunk, ha hideghengerművünk kijelenti, hogy még ablakpárkányhoz való abroncsot sem hengerel, mert ő sztrájkol? Nyilván azokat, akik a mi vé­reink. Azokat, akik nemzetünk áldozatai. Ezeket nem sújthatjuk, hanem csak segíthetjük! 2. [A] második ilyen típus a csodavárók csoportja. Csodák azonban nin­csenek. Tudjuk, hogy az ádáz Anglia hozta ránk Trianont, a háborúkat, de úgy, hogy előtte vérezzenek el [a] kisebbek, és csak azután kerüljön rá sor. Példa erre Csehszlovákia, Lengyelország, Franciaország, Jugoszlávia, Gö­rögország feláldoztatása, és amikor ezek a nácizmus által vérben hörögtek, akkor Anglia, az a sokat emlegetett nyugati világ bőségesen bombázott, hogy ami megmaradt, az is hadd pusztuljon. Kalmár társaság az, aki így jár el! Tisztátalanabb a mosdatlan embernél az olyan álláspont képviselése! Nem azért szidom, mert most nem segített, hiszen nagyon bölcsen tette. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom