Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-os forradalom Nógrád megyei okmánytára II/2. 1956. november 14.–1957. január 16. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 37. (Salgótarján, 2002)

336. A Nógrád Megyei Munkástanács alakuló ülésének jegyzőkönyve – Salgótarján, 1956. november 21.

bocsátunk is ki pénzt, semmi értelme nincsen annak, hogy milliókban szá­moljunk. Én mondom és tudom azt, hogy a küldöttek a kormány alapvető határoza­taival egyetértenek. Tudom azt is, hogy vannak fenntartással elfogadott té­nyek is. De ha mi arra várunk, hogy ezek a részletkérdések tisztázva legye­nek, akkor súlyos helyzetbe kerülünk. Hogy mi az országot a tönk szélére vigyük [azzal], ha nem termelünk, az nem vezethet jóra. Ma azt hallottuk, hogy Pásztó községben egynapos tiltakozó sztrájkot rendeztek a kereskede­lemben, mert az ottani piacon a tojást nyolc forintért adták, a búzát ezer fo­rintért és így tovább. Ha mi a parasztnak nem tudunk iparcikket adni és a megyében vagy az országban infláció üti fel a fejét, mi, a munkások isszuk meg a levét, mert hiszen egyikünk spájzában sincs három disznó, hat mázsa liszt, és mi lesz, ha kifogy a készlet? (Szabó Ervin nagybátonyi küldött közbeszólása: A válasz helyes, de nem elégséges. Nekem azt mondta Kádár János, hogy sztrájkjog van, de azt csak nekem mondta - és más nem hallotta -, nem a dolgozók összességének. A Nógrád megyei dolgozók követelése, hogy a kormány nyilatkozzon az egész 158 magyar dolgozóknak, melyben elismeri a magyar dolgozók törvé­nyesített sztrájkjogát.) Meg kell mondani, hogy [a] legdöntőbb és legfontosabb feladat a szén­[kérdés megoldása], ez az alapja a jövőnknek. Garamvölgyi [Antal] szaktárshoz [szólok], ki hozzászólásában kihozta, hogy nem méltattam annyira a nemzeti bizottságot, hogy felkeressem őket. Tegnapelőtt éjjel érkeztem, két nemzeti bizottsági taggal mindjárt beszél­tem. Ma itt az ülésen megint elment az idő. Úgy bemenni a nemzeti bizott­sághoz, hogy tíz percig beszéljek, semmi értelme nincsen. Amikor nekem időm van, nagyon szívesen leülök a nemzeti bizottsággal, hogy megbeszéljük a problémákat, amik eltérőek a megyebizottságnál 159 és a nemzeti bizottságnál. Manusek [Béla] p[ol]g[ár]t[árs, megyei nemzeti bizottság]: Amikor meg­érkezett a kormányösszekötő, velünk beszélgetett, közölt velünk egyes dol­gokat, és úgy nézett ki, hogy sok ellentét nincsen közöttünk. Most úgy néz ki a dolog, hogy a kormány kiküldöttje a nemzeti bizottságot teszi felelőssé, hogy nem megy a munka [a] kellő mértékben. Szombaton 160 a nemzeti bizottság elhatározta, hogy hétfőn 161 az üzemek felve­szik a munkát, azonban meg kell mondjuk, hogy bizalmatlanok a dolgozók még velünk szemben is. Sokat tett azonban a nemzeti bizottság, hogy a munka felvétele megtörténjen. Többek között a bányamunkások követelése érdekében 158 Inkább: az összes. 159 A megyebizottságon lehet érteni megyei tanácsot és megyei pártbizottságot is. 160 November 17-én. 161 November 19-én. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom