Salgótarján, 1956. Dokumentumválogatás tanulók részére - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 36. (Salgótarján, 2002)

Vázlatpontok az előzményekhez

mondta, hogy az értelmiségieket is be kell vonni a szocializmus építésébe. Kimondtuk, hogy kezeljük emberként őket. De ez nem ment ilyen simán ebben a közegben, mert nálunk az járta: aki nem káromkodik, az nem osztályharcos, aki nyakkendőt visel, az nem ember." Súlyosbította a helyzetet az a körülmény, melyre korábban utaltunk, hogy a gazdasági szervező munkához és a város szellemiségének átformálásához nélkülözhetetlen tekintéllyel a „kiemelt" vezetők helyére lépő második, harmadik vonalbeliek nem rendelkeztek, amit hatalmi pozícióik súlyával és erősítésével igyekeztek pótolni, helyi szinten leképezve az országos politikát: „kis személyi kultuszt" kialakítva. A Salgótarjáni Városi Pártbizottság titkára 1953-ban a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén ezt így fogalmazta meg: „Meg kell állapítani, hogy itt a dolgozók nem forradalmároknak, hanem bürokratáknak vannak nevelve. A pártban élesen előtérbe került a bírálat és önbírálat kérdése, mert köztudomású, hogy az egész vonalon, különösen az állami apparátusban elfajul az, hogy nem emelkedett a dolgozók színvonala úgy, mint kellett volna. Ez azért történhetett meg, mert a Párt ahelyett, hogy harcolt volna azért, hogy a tanács betöltse funkcióját, elvégezte helyette a feladatot. A tanács és a pártbizottság között a kapcsolat ezáltal helytelenül alakult ki olyan értelemben, hogy a Pártbizottság nem a politikai irányvonal megszabását tekintette feladatául, (hanem) hogy a tanácsnak parancsolgasson és én azt hiszem, hogy ezen a területen okvetlen kell változtatni. Javaslom, hogy az elvtársak sürgősen változtassák meg a vezetés módszerét és sürgősen úgy foglalkozzanak a dolgozók problémáival, ahogy azt tőlük meg is kívánják. Az elvtársak vegyék tudomásul, hogy a Párt felé fognak felelni az el nem végzett dolgokért. Mi felelősségre vonjuk hogy mi az oka annak, hogy egy-egy feladat nem lett végrehajtva. Ha az elvtársak akik itt vannak, nem tudják a problémákat megoldani, majd keresünk olyan kommunistákat, akik elvégzik (értsd: megoldják) a dolgozók problémáit. Az elvtársak valahogy úgy nézik a dolgot, hogy a városi pártbizottság titkára az első gazdája a városnak, a második pedig a végrehajtó bizottság elnöke és azt hiszik, hogy ők (értsd: „az elvtársak") egyáltalán nem felelősek azért, ami a városban történik." „... vagyunk a felelősek !" A rendszer korrekciójára Sztálin halála (1953. március 5.) után kerülhetett sor. Az 1953 júniusában Moszkvába kirendelt magyar pártvezetők közül Nagy Imrét találták alkalmasnak arra, hogy Magyarországon végrehajtsa a változtatást. Nagy Imre népszerűségét az 1945 márciusi földreformtörvény alapozta meg, mivel akkor földművelésügyi miniszter volt, majd növelte az, hogy 1949-ben ellenezte a termelőszövetkezetek erőszakos szervezését. Épp ezért az MDP vezetésén belül háttérbe szorult, sőt a kormányban a háládatlan begyűjtési miniszteri posztot kapta meg. Rákosit tehát ő váltotta a miniszterelnöki poszton. Sürgette a változtatásokat a Berlin keleti, szovjet zónájában kitört munkásfelkelés. A több városra átterjedt felkelésen nehezen, katonai erő alkalmazásával tudtak úrrá lenni. Július 4-én Nagy Imre bejelentette az „új kormányprogram"-ot, melynek fő elemei: a koncepciós perek felülvizsgálata, a kitelepítések megszüntetése és az internálótáborok feloszlatása, a lakosság ellátásának javítása és árleszállítások, a beszolgáltatási kötelezettségek csökkentése, a békekölcsönjegyzések fokozatos leállítása, a mezőgazdasági beruházások növelése, lehetőség a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezeti csoportokból (tszcs) és termelő szövetkezetekből (tsz) való kilépésre. A Nagy Imre által vezetett kormány intézkedései alapjaiban nem veszélyeztették a rendszert, a szocializmus további építése számuk»