Salgótarján, 1956. Dokumentumválogatás tanulók részére - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 36. (Salgótarján, 2002)

Vázlatpontok az előzményekhez

dig az MKP 74,9 %-ot, az SZDP pedig 14,6 %-ot kapott. így inkább a két munkáspárt - az SZDP számára egyre reménytelenebb - versengése volt jellemző. Ez egyben a hagyo­mányos üzemi ellentétek továbbélését mutatja politikai köntösben. Ugyanis az MKP bá­zisát döntően a bányászok adták, míg az SZDP az Acélárugyárban rendelkezett erős hát­térrel, illetve a szakszervezetekben befolyással. Az utóbbiban lévő szociáldemokrata pozí­ciók ellen indult először támadás akkor, mikor Oczel Jánost, az MKP megyei titkárát meg­választották az építőmunkások salgótarjáni elnökének. Erre utalva meg is jegyezte: „Azon leszünk, hogy ez minden MB (Megyei Bizottság) taggal így következzen be." A nagy po­litikai nyomás következtében az egyesítő konferencia lényegében csak formalitás volt. Ez­zel egy időben megindult az illegalitásban „nevet" szerző, illetve 1945 után helyi vezető szerepet betöltő személyek „kiemelése" és előrehaladása a kiépülő pártbürokrácia lépcsőfo­kain vagy gazdasági pozíciókban. Salgótarjánban pedig az MDP vezetését egyre inkább az addigi második vonal vette át. „... mi, kommunisták ..." Magyarországon 1949-től gőzerővel indulhatott meg a szovjet rendszer teljes átvétele. Sür­gette ezt Sztálin azon teóriája, amely az újabb világháború elkerülhetetlenségéről szólt. Magyarország szerepe is felértékelődött a Tájékoztató Iroda (KOMINTERN) Jugoszlávi­át elítélő állásfoglalása után, hisz a déli határszakaszon háborús feszültség bontakozott ki. Jugoszláviát nemcsak a Marshall-segély elfogadása miatt bírálták keményen, hanem azért is, mert megkérdőjelezte, hogy a szocializmust csak a sztálini minta szerint lehet felépíte­ni. Ez elsősorban a központosított újraelosztás minden területre kiható érvényesítésén ala­pult, melyet a hatalmi apparátus kiépítésén túl az erős személyi függőségi, hierarchizált rendszer táplált. Mivel ez az élet minden területét átszőtte, egyben át is politizálta, a döntések meg­hozatalánál az ideológiai érvek váltak döntővé. Tehát aki ideológiai szempontok alap­ján került be a hatalmi apparátusba, az részesévé válhatott a döntéseknek, az újraelosz­tás folyamatának. Ebben a függőségi viszonyban viszont - épp azért, mert átpolitizált - nincsenek mindenkire érvényes szabályok, az ellenőrzés és számonkérés mindig csak „felülről" érvényesülhetett. Mégpedig azért, mert az állami és pártszervek összefonód­tak. A döntéshozatal csúcsszerve az MDP Központi Vezetősége, de jellemző módon a tényleges döntéseket néhány ember hozta. Nem véletlenül járta már 1949-1950-ben az a mondás - természetesen titokban -, hogy akkor volt jó, mikor a Vas még csak egy fém volt, a Farkas egy állatfajta, a Rákosi egy rendezőpályaudvar és a Révai egy lexi­kon. (Vas Zoltán az 1945-1949 között működő, döntően az államosítások előkészítését végző Gazdasági Főtanács főtitkára volt, Révai József pedig a párt fő ideológusa, 1949­1953 között népművelési miniszter.) A Központi Vezetőség jóváhagyása nélkül 1950. november 15-én létrejött Honvédelmi Bizottsággal még jobban szűkült e kör (tagjai: Rákosi Mátyás az MDP főtitkára, majd 1952-től egyben miniszterelnök is, Gerő Ernő az MDP főtitkár-helyettese, gazdasági csúcsminiszter és Farkas Mihály honvédelmi mi­niszter). Ezt nevezték orosz szóval trojkának. A hatalmi jogkörök gyakorlása így a párt kezében volt, az állami szerveknek csak a feladatok végrehajtása jutott, s ezt kellett se­gítenie a társadalmi szervezeteknek (pl. szakszervezet, népfront, nőszövetség stb.) Mindezt ideológiai alapon igazolták: mivel a párt a munkásosztály élcsapata, s az al­kotmány kimondja, hogy a társadalom vezető ereje a munkásosztály, ez rendelkezik a 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom