Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
II. ÜNNEPLŐ FELEKEZETEK – FELEKEZETI ÜNNEPEK - Brandt Juliane: A történelmi emlékezet konstrukciója felekezeti perspektívában
főleg református lapokban 48 és a számtalan, ebből az alkalomból ott megjelent vezércikkben. Itt nem csak „az az édes, az a felséges tudat [él], hogy a honfoglaló Árpád nyelvét mi tartottuk itt meg" ® A protestantizmus ezen túl egyrészt a modern kultúra közvetítője volt Magyarország felé, másrészt a nemzet túlélését is biztosította, nemcsak kulturális felvirágoztatása révén, hanem a nemzettudat megőrzése és a politikai élet újjáélesztése, valamint alkalmas vezéregyéniségek nevelése révén. „A -protestantizmus volt a nyugat európai kultúra minden újabb vívmányának meghonosítója e földön, sami egyházunk képezte az alkalmas anyagot, melyben minden új eszme első sorban talált visszhangra s ez által míg egyrészről megmentett bennünket az elmaradástól, másrészt az életképességnek mindig újabb elemeivel ruházta fel a nemzetet... A protestantizmus működése nélkül talán már nem volna magyar nemzet, vagy ha volna, akkor szellemi sötétségnek és elmaradottságnak oly vigasztalan állapotában vergődnék, mint Európa legelmaradottabb népei. Egy második Irland." A legnagyobb fejlődőképességgel - ezek szerint - a protestáns nemzetek bírnak. 50 Ezért „a magyar nemzet örökös adósa a hazai protestantizmusnak - ennek minden téren nyilvánuló jó szolgálataiért" 51 , amiből néhányan egy nemzeti missziót vezetnek le a jelenre nézve is. 52 Evangélikus oldalon ezzel szemben az egyházi beszédek mellet a püspökök körlevelei kevésbé hangsúlyozzák a saját történeti érdemeket, inkább térnek ki az elszenvedett üldözésre és szenvedésre, köszönik Istennek a sors fordulását e tekintetben. A protestantizmus érdemei közül inkább az államhoz való kapcsolata emelkedik ki - nem az uralkodásban való részvétel, hanem, visszatekintve a múltra, elsősorban a sors mindenkori elfogadása. „Gyermeki hűséggel hozott életáldozatot. Néma lemondással tűrte el a mindig igaztalan és kegyetlen elbánást!' Még a hazafiság is a kötelességnek való alárendelésben áll, és az ellenállással vagy a haza védelmével szemben inkább a felsőbbséggel és az isteni törvénnyel szemben fennálló kötelességeket emeli ki: „A valódi hazafiak legnemesebb törekvésével összhangban hódolt meg földi és égi Trónok előtt." Viszont „a szabadsághősök sorából kivette a maga részét bőven. Mit sem keresve a haza szent körein kívül, egynek vallotta [a] haza- és egyházszeretetet mindig. Evangéliumi hite, hazafias munkája és vallásos reménye, miként hálaadásának egyetlen imazsámolya volt és lesz azon »édes otthon«, melyben a boldogulás vallásos hitével, szabadság, felvilágosodás és [a] testvérszeretet evangéliomi szeZ/em[ének] hatalma alatt tudta összes intézményében és intéz48 Különösen tanulságosak a teológiai akadémiákon tartott beszédek Géresi és Zsindely előadása mintegy a protestáns történelemfelfogás részletes kifejtéseként olvasható. (HORVÁTH J. 1896. p.; SZÖTS F. 1896; MOLNÁR J. 1896; ZSINDELY 1.1896; GÉRESI K. 1896.) 49 PÉTER M. 1896, 22. p. 50 BORSOS 1.1896, 4. p. 51 RADÁCSI Gy. 1896, 770. p. 52 „Nemzeti nagy hivatásunk, létmissziónk befejezve még nincs. Dicső nagy őseink hazát foglaltak, nagy hőseink nemzetet és államot alkottak számunkra; de az állam nemzeti kiépítése s a nemzet erkölcsi átnemesítése még mireánk és utódainkra váró feladat." SZÖTS F. 1896,306. p.; ZSINDELY I. 1896, 16. p. 97
