Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

II. ÜNNEPLŐ FELEKEZETEK – FELEKEZETI ÜNNEPEK - Hatos Pál: Emlékezet, identitás, ünnep. A genfi történeti hagyomány eszköztára

HATOS PÁL Emlékezet, identitás, ünnep. A genfi történeti hagyomány eszköztára Tanulmányomban a genfi történeti hagyomány hordozóeszközeinek, médiumainak bemutatását funkcionális alapú osztályozás keretében kísérlem meg. Elöljáróban az identitás és a történeti hagyomány fogalmára és funkciójára vonatkozó néhány elméleti reflexiót kell számba venni. A genfi történelmi hagyomány és a genfi identitás kategóriája alatt mindig a „hivatalos" emlékezetet értem, az „írástudók" (krónikások, történészek, lelkészek, publicisták) emlékezetét, azt, amely hivatalosságra, kizárólagosságra, s - sikeresen vagy sikertelenül - intézményes legitimációra törekedett, és nem a néphagyomány vagy a városi folklór emlékezetét, a népszokások történelmi vonatkozásait. Mindenképpen léteznek átfedések, amelyek kompetitív párhuzamosságokként is felfoghatók, de a „hivatalos" és a népi emlékezet viszonyát mégis az alapvető szembenállás határozza meg az előbbi pedagógiai és intézményes dimenziói miatt. Az identitás s narratív formája (a történeti hagyomány) a „hivatalosság" diskurzusa, ezért kizárólagosságra törekszik, s nem tűri meg alternatív diskurzusok egyidejű legitimitását.

1 Úgy gondolom, joggal választható ketté az emlékezet, két formája: a hivatalosság, intézményesültség, valamint a voluntarista jelleg mentén. A népi emlékezet esetében éppen e jellegzetességek hiánya miatt nem lehet használni az identitás alább tárgyalt fogalmát. Ez a megközelítés a népi emlékezetet és a történeti tudat által képviselt emlékezetet tehát nem episztemológiai szempontból, a megismerésmód objektivitása vagy szubjektivitása alapján választja el, hanem funkcionális jegyeik alapján.

2 Az identitás - értelmezésemben - egyrészt a történeti hagyomány egymásra épülő diakrón rétegei közötti folytonosságot jelenti, másrészt a történeti megértés intencióinak filozófiai, politikai-ideológiai, nyelvi diszpozíciók mögötti strukturális alaprétegét. Genfben ez a strukturális alapréteg a város „példaértékűsége" és ezen alapuló „hírneve". Az identitás egyfajta kapocs tehát a történeti 1 Ennek egyik szemléletes példája a genfi történelmi identitás egyik legfontosabb eseménye, az 1602-ben visszavert savojai ostrom, az Escalade, amelynek megünneplése külön utakat járt be a folklórban és a „hivatalos" hagyományban. (FERRIER, J. P. 1952, 487-530. p.) Az identitás kiváltságos letéteményesei is kifejezetten elutasították a néphagyomány beemelését a történeti hagyományba: „Ces legendes, qui ont eu cours sur ne valaient certainement pas la peine qu'on s'est donnée pour les réfuter..." (GALEFFE, J. B. G. 1869,

1. kötet, 5. p.) A népi emlékezet történeti képéről lásd DEONNA, W. 1929. 2 A kérdéshez lásd NORA, P. 1999,143. p.; JUDT, T. 1998, 52. p.; illetve magyar reflexióként GYÁNI G. 2000,178. p. 71