Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Szabó László: Tradíció és ideológia az oszéteknél (Szent Györgytől Sztálinig)

már terített asztal várt, s néztük a TV-t, mert benne nyilatkozott egyenes adásban magunkkal cipelt hősünk (most ezért nem volt velünk). Itt már kinézhettem a fészerbe, ahol az asszonyok, lányok munkálkodtak (közben egyéb dolguk is akadt: pl. tehénfejés), de a legfontosabb dolog volt a férfiak, a vendégek kiszolgálása. Hatalmas tálba reszelték a juhsajtot a piroghoz, mások a tésztát készítették, illetve a birkát kezdték főzni vagy párolni. (Mellesleg megjegyzem, a pörkölt számukra ismeretlen, s a húsokat inkább párolják, lében főzik, s ha sasliknak készül, párolás után sütik.) Furcsállották, hogy férfi kimegy közéjük és beszélget velük. A TV-nézés után szinte azonnal készen lett a vacsora, hozták a pirogot és a birkát. Ez hasonlóan volt elrendezve, széthúzva, mint már említettem. A nők a küszöbig jöttek, s a legközelebbi, legfiatalabb ember átvette tőlük, s úgy tette az asztalra. Az asztalfőn ült a tamada, akit délelőttről már ismerünk: a hatalmas termetű amputált harcos, akinek hangja is hatalmas volt. Ő irányította a beszélgetést, ezúttal a családra, a házra terelve a figyelmet. Később hangsúlyozta a nők szerepét, akik ilyen hirtelen elénk tárták a vacsorát, szóltak a gyermekekről is (akiket nem láttam), majd a segítő szomszédokról. Ilyen vágásban haladt a beszélgetés meg-megtorpanó szekere. Az ülésrend, csakúgy, mint leírtam, kor szerint történt, a vendégek előrébb kerültek a kb. tizenhat tagú társaságban. Az asszonyok külön szobában voltak, ott étkeztek. Végül - ez meglepő volt - ittunk a gazdasszonyra és asszonyokra. A gazdasszony ekkor sem jött be, a küszöbön kívül állt. Töltöttek neki egy pohárka vodkát, amit ránk köszöntött (vendégekre, férfiakra, a családra), szabályos tószt volt, majd a legközelebbi férfivel koccintott. De nem ivott belőle árnyalatnyit sem, poharát átadta, s az átvevő férfi lehajtotta a nők egészségére. 8. Végül itt említem meg, hogy Leningrádban (akkor még így hívták) és Moszkvában oszéteknél járva hasonló ülésrend, szokásrend érvényesült. A tamada - itt kora miatt mindig a gazda - diktált, vetett fel okos kérdéseket, többnyire a tudomány területéről, irodalomról, és lehetett pohár vodkával vagy konyakkal a kézben válaszolni rá. Ez persze kötetlenebb volt kissé, de egymás szavába senki nem vágott. Meg kell jegyeznem, hogy itt asszonyok is jelen voltak: a ház gazdasszonya, a vendégek feleségei, de azok az ülésrend szerint hátul voltak, s inkább egymás között beszélgettek. Pl. egy írónő, mint vendég, csak ritkán szólalt meg. A férfiak uralták a terepet. A fiatalok és nők - ha a lakás mérete engedte külön voltak egy másik szobában vagy a konyhában (több családnál voltunk). Azt is tapasztaltam, hogy a főiskolás fiúnak reggelikor az asztalnál volt helye, töltöttek neki, ránk köszöntötte poharát, de nem itta meg, hanem az asztalra tette, s az apja itta ki. Tehát a viszonyokhoz igazodva a távoli városokban, oszét földön kívül is tovább élnek a hagyományok. Sőt a televíziót nézvén mindig felemlegették, hogy ez a bemondó, színész, táncos közülük való: oszét. 67