Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth G. Péter: „Európa véres színháza”. A fájdalom, a kegyetlenség és a vértanúság kultúrája a kora újkori Magyarországon

gyötrése során minden hóhérfortélyt végigcsináltak, úgyhogy hozzájuk képest még a legkíméletlenebb bakó is könyörületes színinek bizonyul"

76 Apokaliptikus, eszkatalogikus vízió megfogalmazására késztették a háború borzalmai Magyari István prédikátort, illetve más írástudókat is. Magyari Nádasdy Ferenc mellett működött tábori papként, s 1602-ben megjelent munkájában kifejtette részben a saját, részben Nádasdy vélekedését a török elleni hadakozásról: „Vallyon s mit látsz az hadban szomorúságra indító dolognál egyebet? szemben áll az két had, dobok, trombiták harsognak, csattognak az szerszámok, szólnak az ágyúk, rikoltanak-sikoltanak a seregek, az egek leszakadni, s az föld megnyílni láttatnak. Iszonyú kiáltások és oly fene dolgok lesznek, hogy még az erős és bátor szivü embert is ideig (tudgyák, az kik próbálták) félelmessé teszik. Azomban bekövetkezik az ütközet, az embermészárlás, sok ezer lélek veszedelme, holttesteknek... iszonyú és szomorétó nézése, mezőknek és vizeknek vérrel folyása... Az had alatt hallgatnak az jó törvények, szabadságot vesznek magoknak minden latorságok, akkor az gonoszok büntetés nélkül Ölnek, vágnak, dúlnak, fosztanak és ragadoznak... Ezeket nem az végre mondám., mintha méltó és igaz okból hadakozni szabad nem volna, hanem az végre, hogy az hadakozásnak ártalmas voltát eszünkben vövén, lennénk inkább az békességnek hogysem mint az viadalnak szeretői, és az menyére lehetne, még méltó okért se kapnánk minden kicsin ddogért fegyvert, mert még az igazokból támadott had sem lehet kár nélkül"

77 A kegyetlenkedések jelenvalóságát számosan büntetésnek, mások pedig bűnnek értelmezték. Szkhárosi András 1542-ben írt munkájában a Magyarországot pusztító török hadat, a felbukkanó döghalált és a terményt elpusztító, ezáltal éhínséget okozó sáskajárást mind-mind az emberi kegyetlenség következményének tartotta. Hasonlóan vélekedett Kulcsár György és Bornemisza Péter is a 16. század mindennapjairól. Nem véletlen tehát, ha a kortársak a „romlás évszázadairól" beszéltek.

78 Európa és Magyarország tehát a 16-17. század fordulóján, pontosabban a 16-17. században folyamatosan hadszíntér volt. A nyugati zsoldosok, a keleti tatárhordák és az oszmánok, a délvidéki rácok által okozott kegyetlenkedések kíméletlenségükben nem sokban különböztek egymástól. A háború alatt elszenvedett és a lakosságot érintett kínzatások, tömegmészárlások, véres, fegyveres leszámolások a mindennapok életélményéhez tartoztak. Szamosközy István tevékeny részese volt a kor politikájának, véleménye mégis süket fülekre talált. Két évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az európai közvélemény és a hatalmat gyakorlók együttesen fellépjenek a büntetőítélet-végrehajtás akkorra már mindenki által kegyetlennek tartott rendszere ellen, bár hozzá kell tenni, hogy a háborús hadszíntereken elkövetett brutalitás mértékén a felvilágosodás eszmeisége semmit sem volt képes változtami. A ritualizált formában megnyilvánuló kegyetlenkedéseket a humánetológia tudományának képviselői is vizsgálták. Az etológusok szerint a férfiak, nők és 76 SZAMOSKÖZY I. 1981,176. p. 77 MAGYARI I. 1979,157. p. 78 ŐZE S. 1991. 35