Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth G. Péter: „Európa véres színháza”. A fájdalom, a kegyetlenség és a vértanúság kultúrája a kora újkori Magyarországon
úgymint a gyászmenetet, a temetést vagy a halott lelki üdvéért tartott gyászszertartást. 74 A „test társadalmilag szabályozatlan felmutatásának helyszínei" közül megemlíthetjük a háborúk, vallási villongások brutális megnyilvánulásait, a lázadások tervezett vagy spontán szerveződő mészárlásait vagy a nyilvánosan elkövetett közbűncselekményeket, esetleg annak következményeit, melyekből a kora újkori Európában számos példa akadt. A nem normatív, de társadalmilag szabályozott „lázadás-rítusok" is részben ehhez a csoporthoz köthetők, hisz itt is sok esetben a „lázadás-rítus"(végkifejleteként a „társadalmi kontroll" teljes hiányában), a tomboló erőszak hasonló testfelmutatásokat produkált. Ezzel kapcsolatban állapította meg Klaniczay Gábor, hogy „a társadalmi életet szabályozó rituális rend: a »lázadás-rítusok«, a »státus-szerepcsere-rítusok« a társadalomszerveződés ugyanolyan nélkülözhetetlen elemei, mint azok a szertartások, amelyek a társadalom, struktúrájának, hierarchiájának a normatív képét hirdetik szimbólumaikkal." 75 Agrippa d'Aubigné Les Tragiques cmiű elbeszélő költeményében a francia vallásháborúk borzalmait írta le, Grimmelshausen a Der Abentheurliche Simplicissimus Teutsch vagy közismertebb nevén a Simplicissimusbarx hasonló jelenetekkel ábrázolta a harmincéves háború német közállapotait. A két legsikerültebb Simplicissitnus-utánzat, az ismeretlen szerzőségi! Frantzösichen Kriegs-Simplicissimi Hoch-wervunderlicher Lebens-Lauff és a Daniel Speernek tulajdonított Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus munkák pedig megteremtették a borzalom-krónika és az utazóirodalom divatját Európában. A borzalmak bemutatásával a magyarországi krónikások természetesen nem múlták alul európai kortársaikat. A már említett Magyar Simplicissimus teátrális képekben leírt epizódjai közrejátszhattak abban, hogy a nyugat-európai közvélemény képzetében Magyarország gyakran úgy jelent meg, mint „Európa véres színháza" - ahogy azt Eckhardt Sándor nevezte. Szamosközy István, a „hosszú háború" kegyetlenkedéseivel kapcsolatban - amit a későbbi korok történetírói már a „tizenötéves háború"-ként emlegettek -1608 körül Erdélyben a következő sorokat írta: „Bár mindez nagyon is eltér az emberségtől, a természetjogtól és az ésszerűségtől, hiszen az is azt tanácsolja, hogy haragunkat ne zúdítsuk a holttestre, mégis - amilyenek a mai idők és erkölcsök - azt tapasztaljuk, hogy a keresztények manapság nemcsak törökök, hanem még keresztények ellenében is sokkal különb kegyetlenségeket követnek el. Mert, hogy nagyon sok egyéb példát mellőzzek, ki ne ítélné el azt a barbár mészárlást, amit a vallonok és németek rendeztek a törökökkel Hatvannál, amikor Miksa ßherceg elfoglalta a várat? Ki ne átkozná a minden elképzelhető kínzás közepette halálra gyötört szerencsétlen erdélyi nép szörnyű lemészárlását, amelyet Basta György hadviselése hozott magával? Ki ne utálná a mai trákok, az úgynevezett rácoknak minden emberi vadságnál szörnyűbb kegyetlenkedését? Ezek nehogy úgy lássák, mintha egy körömfeketényit is eltértek volna őseik régtől fogva tanúsított kegyetlenségétől, a mostani szomorú időkben Erdély 74 BUZÁSI E. 1975; SZABÓ P. 1990; JAKÓ K. 1996. 75 KLANICZAY G. 1984, 39. p. 34
