Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Feischmidt Margit: A történelemről egy antropológus szemszögéből: - Az 1848-as forradalmak százötven éves évfordulója Magyarországon és a magyar kisebbségek körében

zsonyban). Ezek jelentőségéről a magyar nemzeti történelem számára Dobos László, a Magyarok Világszövetsége szlovákiai alelnöke Pereden így beszélt: „Pered - gyász és fény. Trianontól a rendszerváltásig, 70 éven át a szlovákiai magyarság nem foglalkozott a múltjával annyit, mint az elmúlt tíz évben tette... Amit ma teszünk a magyar szabadságharc és forradalom ünneplésével, az már történelmünk helyszíneinek visszafoglalása. Tórténelmünk visszahonosítása... A szabadságharc küzdelmei folytatódnak a szlovákiai magyarság küzdelmeiben az önkormányzatiságért, nyelvünk szabad használatáért, a magyar-magyar integrálódásért, az egyesülő magyar nemzetért és szociális igazságainkért." Erdélyben a Nyergestető, a székely vértanúk emlékműve, Petőfi, Bem tábornok vagy Gábor Áron emléktáblái és szobrai a megemlékezések helyszínei. A magyar nemzeti mitológia szakrális helyeinek rituális birtokbavétele történik az ott élő magyarok ünnepe által. Az emlékezethelyek lokalizálják a kulturális és történelmi egységként értelmezett nemzetet, az „összmagyarságot", vagyis kijelölik azt a területet, amelyre a magyar nemzet igényt tart - szimbolikus értelemben természetesen - annak okán, hogy történelme, tradíciói tárgyi formában ott találhatók. A kisebbségi magyar történelempolitikában a hangsúly a román és szlovák többséghez, valamint az anyaországhoz viszonyított etnikai reprezentáción van, de Európa ebben a kontextusban is fontos szimbólum, illetve legitimációs forrás, természetesen sajátos jelentésekkel. A kisebbségi vezetők a nemzetállami nacionalizmusoktól megszabadító, tágabb kereteket ismernek fel Európában. Paradox módon általában mégsem lett a kisebbségi Európa-diskurzus egy, a nemzetivel szemben definiált univerzális értékrend megtestesítője, hanem éppen ellenkezőleg, a kisebbség nemzeti identifikációjának legitimálója, megerősítője. Európa egy elképzelt fórumot jelent, ahol az etnikai sérelmek meghallgatásra lelnek, olyan képzelt autoritást képvisel, ami megoldást ígér a saját erőből megold a tlannak látszó ellentétekre, feszültségekre, valamint egy helyet, keretet, ahol nemcsak lehetséges, de legitim és korszerű is a kisebbségnek a nemzetekhez hasonló reprezentációja. Európa tehát nem hoz másfajta diskurzust, nem jelent új szempontokat, amelyek alapján újra kellene gondolni a közösségi reprezentáció módját, az egymás mellett élő etnikai csoportok viszonyát, hanem mintegy felszabadítja és legitimálja a régi mintákat, itt a kisebbségeknek nemzetként (nemzetrészként) való megjelenítését. Másfelől azonban kétségtelen, hogy bizonyosfajta korlátokat jelent, amelyek megakadályozzák a radikális, militarista stratégiák térnyerését a kisebbségpolitikában. Európa nemcsak az erős szimbolikus háttér országot, hanem a Nyugatot, a „civilizáltabb" Nyugatot is jelenti.

41 Ezért aki Európát képviseli, illetve magát az 41 Susan Gal általános kelet-európai tendenciának látja, hogy az általános elmaradottság kezelésére az elit egy része az Európához való tartozás politikai, gazdasági, ideológiai programját fogalmazza meg és helyezkedik szembe a lokális sajátosságokat, tradíciókat hangsúlyozó „nemzetiekkel". A civilizált-elmaradott, demokratikus-parancsuralmi ellentétek ennek az Európa-diskurzusnak mindenhol alkalmazott érvei (GAL, S. 1991). 303