Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Feischmidt Margit: A történelemről egy antropológus szemszögéből: - Az 1848-as forradalmak százötven éves évfordulója Magyarországon és a magyar kisebbségek körében

filmbeli képeinek hasonlóságára alkotott meg.

11 A nézők néhány ezerre tehető tömegében sok volt a kisgyermekes család, a középiskolás, a pedagógus és a helyszín közelében lakó ember. A budapesti ünnepség másik helyszínén, a Március 15. téren a 19. század hangulatát idéző piacot állítottak fel. A vásár és népünnepély egyik rendezője szerint szándékuk az volt, hogy az emberek a maguk módján, ahogyan ő fogalmazott: „hamis pátosz nélkül" ünnepelhessék a forradalmat, amelynek éppen ezért „hétköznapi és humorosabb oldalára" fektették a hangsúlyt. A hideg és csúnya idő dacára sikerült valóban sok kisgyermekes családot odavonzaniuk. Ugyancsak szélesebb tömegeket kívánt megszólítani és szórakoztatni a délután folyamán a Kossuth téren megrendezett könnyűzenei koncert is. A tér megtelt tizen- és huszonéves fiatalokkal, többségükben olyanokkal, akiket nem a nemzeti ünnep, hanem a szórakozás lehetősége motivált. A százötven éves évforduló formáját, a nemzeti ünnep 1998-as szcenárióját a rendszerváltó politikai demonstrációk és az azt követő időszak nemzeti ünnepeinek összefüggésében kell látnunk. 1989-hez képest az 1998. évi március 15-ei ünnepnek nem volt politikai súlya, jelentősége, éppen ezért nem tudott a szó legszorosabb értelmében rítusként működni. Nem lehetett általa tömegeket mozgósítani, számukra valamiféle szakrális tartalmakat közvetíteni. Az állami ünnep és megemlékezés szervezőinek új technikát kellett kitaláhiiuk arra, hogy 1848 történelmi emlékezetével meg tudják szólítani a magyarokat. Erre a kihívásra való válaszként, és minden bizonnyal részben nyugat-európai minták

12 hatására született meg Magyarországon is a szórakoztató nemzeti ünnep koncepciója. Ez a koreográfia közönségként képzelte el a nemzetet, magát a produkciót pedig úgy, hogy az a helyszínen - mint egy szabadtéri színházban - és a televízió képernyői előtt, egyenes közvetítésben egyaránt jól élvezhető legyen. A nyilvános megemlékezés hangulata sokkal inkább vidám és szórakoztató akart lenni, mint ünnepélyes és emelkedett, ami nyilván azt is inkább megengedte, hogy mindenki a maga módján ünnepeljen, hogy a nemzeti ünnep közelebb kerüljön a magánszféra vagy kis csoportok - családok, generációs csoportok - ünneplési gyakorlatához. A pátosz háttérbe szorulását a megemlékezés szertartásaiban egyfajta kritikai és reflexív viszonyulás kísérte a nyilvános beszédekben, az ünnepi szónoklatokban csakúgy, mint a médiában. A köztársasági elnök a mindenkori hatalom forradalomképének szakadatlan változásairól beszélt. A sajtóban elsősorban nem az volt a téma, ami 1848-ban, hanem az, hogy azóta mikor, kik, mit mondtak arról, ami ott történt. Mert „a történelemben az egyértelmí helyzetek, s az ebből fakadó egyértelmű válaszok rendkívül ritkák" - érvelt a történész egy népszerű 11 Jancsó Miklós művészi egyénisége nemcsak az 1998-as március 15., hanem az 1994 és 1998 közötti időszak minden nemzeti ünnepének koreográfiáját meghatározta. A Jancsó-filmek képeit idéző látvány részeit alkották a huszárszázadok Budapest utcáin, a történelmi eseményjáték a Múzeum lépcsőin. 12 A francia forradalom kétszázadik évfordulóján rendezett megemlékezések ugyancsak egy hatalmas, mediatizált látványban csúcsosodtak ki (KAPLAN, S. L. 1995). 294