Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Feischmidt Margit: A történelemről egy antropológus szemszögéből: - Az 1848-as forradalmak százötven éves évfordulója Magyarországon és a magyar kisebbségek körében
A megemlékezések különböző gyakorlatait három ellentétpárral tudjuk jellemezni. Elsősorban jelentőségük alapján kategorizálhatók aszerint, hogy 1848 történelmi emlékezete milyen mértékben volt szignifikáns (vagy éppen ellenkezőleg, irreleváns) egy ország vagy régió nyilvánosságában, közéletében. Ott, ahol volt jelentősége, két tengely mentén helyezkednek el azok az alternatív kulturális minták, amelyek egyfelől a megemlékezések hangulatát, a múlt megjelenítésének módját, másfelől a történelemre vonatkozó diskurzusok tartalmát meghatározzák. Hangulat és stílus tekintetében az első modell szerint a megemlékezéseknek emelkedett hangon, kvázi-vallásos komolysággal és szentségben kell történniük. Mitologizáló narratív formák és heroikus ábrázolás hozzák létre a rájuk jellemző pátoszt. A társadalom életében - durkheimi értelemben - szakrális momentumokat alkotnak, Weber fogalmával élve karizmatikus események. A másik modell szerint a megemlékezéseknek, azért, hogy a társadalom széles tömegeit meg tudják szólítani, a nyilvános és populáris szórakozás alkalmaivá kell válniuk (angolul találóan: not holy days but holidays), ahol az emberek nem eszmékért, a múlt dicsőségéért lelkesednek, hanem jól érzik; magukat. A hangulat leginkább a karneválok, utcabálok vidámságát idézi. Szemléletét másfelől a múlttal szembeni reflexív, olykor kritikus viszony jellemzi. A megemlékezések első módjától a második irányába való eltolódás a történelem és a történelmi emlékezet deszakralizálását jelenti, vagy - ismét weberi fogalommal - a történelmi karizma rutinizálódását. Analitikus értelemben az előzőtől megkülönböztethető, bár a gyakorlatban azzal sokszor párhuzamos az az oppozíció, amely a tartalom, a megemlékezés előterébe állított témák és eszmék két ideáltípusa között húzódik. Az első modellnek megfelelően 1848 aktuális jelentését időben és térben partikularizálják, a valamikori események sajátos nemzeti jelentésére fókuszálnak. A hangsúlyt bizonyos eseményekre, csatákra, harcokra, konfliktusokra helyezik, ami által nemcsak a nemzeti sajátosságok, de a valamikori ellentétek is előtérbe kerülnek. A második modell általánosít, a múltra úgy tekint, mint egy nagy látószögű objektíven keresztül, amely a nemzeti, a sajátos tapasztalatot tágabb és hosszabb távú európai vagy egyenesen univerzális folyamatok részének látja. Az egyes eseményekről, különösképpen a szomszédos népekkel való erőszakos konfliktusokról való beszédet kerüli, azok elfelejtésén vagy reflexív újraértelmezésén dolgozik. A hangsúly a sajátos, nemzeti célokról és sérelmekről a sokkal általánosabb, egyetemesebb folyam tokra tevődik át, amelyek történetében 1848 mérföldkőnek tekinthető: a demokráciára, jogállamiságra, modernizációra és a nyugatosodás értelmében használt európaiságra. A fenti három ellentét alkotja azt a konceptuális mezőt, amelyben konkrét elemzésünket elhelyezzük. Az első a téma fontosságát megjelenítő relevanciairrelevancia tengely. A második tengely mentén a megemlékezések módja és hangulata egy olyan kontinuummal írható le, amely a szakrálistól és mitikustól a karneváliig és reflexívig terjed. A diskurzusok tartalmai egy, a partikulárisát az univerzálissal összekötő harmadik tengely mentén helyezhetők el. Ezek az 292
