Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Erős Vilmos: Szabó István és 1848–49
előtérbe kerül a földesúri majorsági gazdálkodás, s az 1514-es Dózsa György-féle parasztháború után a jobbágy röghöz kötésére irányuló tendenciák figyelhetők meg. A jobbágyságnak ez a röghöz kötése, újbóli szolgaállapotba való helyezése azonban nálunk nem volt olyan éles, mint más kelet-európai országokban (egyik 1948-as tanulmányában főként az orosz fejlődéssel szembeni alapvető különbségre mutat rá 28 ) -sőt már az is kérdéses, hogy a középkorban beszélhetünk-e a jobbágyság első kiadásáról. A magyar jobbágyságon belül ugyanis - a politikai viszonyok következtében is - nagy szerepe volt a belső migrációnak, sőt a jobbágyok szökésére is volt lehetőség, s egyáltalán nemes és jobbágy között sok esetben nem is volt olyan éles különbség, hiszen (lásd A jobbágy megnemesítése című tanulmányát 29 ) a jobbágyok nagyszámú nemesítésére is sor került, reális lehetőség volt a két társadalmi réteg közötti áramlásra. (A 18. században pedig a telepítések lehetetlenek lettek volna az „örökös jobbágyi állapot" ígéretével.) Az örökös jobbágyság tézisének legnagyobb cáfolata azonban - Szabó István szerint - az volt, hogy a társadalomban jelentős számú szabadmenetelű (ebből a szempontból kiváltságos) rétegek maradtak, melyek közül a végvári vitézeket, a hajdúkat és a mezővárosi polgárságot emeli ki. (De alkalmasint a székelységet vagy a jászkunokat is.) A magyar fejődés mindezek következtében egyfajtajcözfes, átmeneti helyzetet képvisel, átmenetet a nyugat- és a kelet-európai alternatíva között. 30 Szabó Istvánnak az ötvenes-hatvanas években lefolytatott elvi jelentőségű összeütközései közül még kettőre szeretnék röviden utalni, melyek véleményem szerint megvilágító erejűek nézeteinek értelmezésével kapcsolatban. Ugyancsak a Századok 1954-es évfolyamában Sándor Pál készít elvi alapú összefoglalást a magyar agrártörténet-írás múltjáról, problémáiról s ebben kiemelt helyen tárgyalja Szabó Istvánnak: főként a 40-es években készült parasztságtörténeti tanulmányait és összefoglalásait. 31 Sándor összességében a Mályusz Elemér vezette népiségtörténeti iskolába sorolja Szabó felfogását, leszögezve, hogy ez nem azonos a népi írók történetszemléletével, hiszen Szabóéknál másodlagos szerepet játszik az osztályharc, a földbirtok felosztásának kérdése. Szabó István ugyanis túlságosan idealizálva mutatja be a parasztság helyzetét - az osztályharc és kizsákmányolás helyett inkább helyzetének fokozatos emelkedéséről beszél -, de ez érthető is, hiszen a Szabó István által reprezentált népiségtörténet a Horthy-fasizmus kiszolgálója, amennyiben a parasztságot csupán a magyarság egyfajta népi tartalékának tekinti. 32 28 SZABÓ I. 1948. a). Az orosz viszonyokkal való összevetéshez pl. a 150. p. 29 Vö. a 27. sz. jegyzettel. 30 Hogy Szabó István a magyar fejlődést átmenetiként képzeli el Kelet és Nyugat között (s ezért utasítja el a második jobbágyság kategóriáját), azt egyértelműen alátámasztja a Maksay Ferenc által szerkesztett, Urbáriumok a XVI-XVH. században című kötetről írt lektori véleménye is. (MTA KK Ms 5440/16.) De ugyanezt az átmeneti helyzetet rögzíti A parasztság a magyarság történetében című, feltehetően 1945 és 48 között (vö. Szabó István-emlékkönyv) készült tanulmányában, ahol világosan utal arra, hogy fejlődésünk az adóztató és termeltető nagybirtok között rekedt meg. 3i SÁNDOR P. 1954. 32 Uo. 410. p. 280
